Elhunyt a Szap melletti frontális karambol egyik súlyos sérültje

Korábban már megírtuk, hogy vasárnap délben egy Peugeot és egy BMW karambolozott Szap (Dunaszerdahelyi járás) közelében egy kanyarban. A Peugeot sofőrje a kórházba szállítást követően életét vesztette.

Elhunyt a Szap melletti frontális karambol egyik súlyos sérültje
Rendőrségi felvételek

Zlatica Antalová, a nagyszombati kerületi rendőrség szóvivője arról tájékoztatott, hogy a baleseti helyszínelés alapján a Peugeot 41 éves sofőrje tisztázatlan okokból áthajtott a menetiránnyal ellentétes sávba, ahol épp akkor érkezett szemből egy BMW X6-os, annak 31 éves vezetője pedig már nem tudott időben reagálni.

A balesetet követően a Peugeot-ba hárman is beszorultak és súlyosan megsérültek. A legsúlyosabban a sofőr, akit miután a tűzoltók kiszabadítottak, mentőhelikopterrel szállították az érsekújvári kórházba. Antalová közölte, hogy sajnos nem sokkal ezután életét vesztette. A másik két súlyos sérültet a dunaszerdahelyi kórházba szállították.

A BMW sofőrjét a helyszínen ellátták, nem voltak komolyabb sérülései, útitársnője és kisgyermekük pedig szerencsére nem sérült meg. A BWM sofőrjét a helyszínen megszondázták, negatív eredménnyel. A másik sofőrtől vért vettek annak megállapítására, hogy fogyasztott-e alkoholt vezetés előtt.

Az érintett útszakaszt 3 órára teljesen lezárták.

(parameter)