Elhunyt Terry Black

Terry Black fia megerősítette, hogy hétfőn délután Rácz Károly 71 évesen egy müncheni kórházban elhunyt - írja a 24.hu a Blikk nyomán.

Elhunyt Terry Black
Fotó: RTL Klub

Bővebb tájékoztatást az ügyben későbbre ígértek.

Terry Black három napja még egy Facebook-bejegyzésben írt sikeres szívműtétjéről, korábban pedig végbélrákkal kezelték.

Terry Black 2001-ben örökbefogadott egy kisfiút, Dánielt, majd 2005-ben egy kislányt. A Szabad Szabadság Pártnak nyolc évig volt az elnöke. 2009-ben elindult európai parlamenti választásokon a Magyarországi Kisebbségek Pártja jelöltjeként. 2010-ben az MSZP színeiben indult jelöltként Tököl egyik választókerületében.

2015-ben pacemakerműtéten esett át, 2016 óta Münchenben élt két gyerekével, ahol végbélrákkal kezelték. A jövőt illetően derűlátó volt, de azért megírta végrendeletét, és egy stúdióban rögzítette saját halotti beszédét. Közben örökbefogadott gyerekeinek vér szerinti anyja újból kilátásba helyezte, hogy megpróbálja visszaszerezni gyerekeit.


24.hu