Elítélték a részegen vezető polgármestert, elvesztette a mandátumát

Több mint egy ezreléket fújt, a hétvégét rendőrségi cellában töltötte.

A svidníki járásbeli Beňadikovce 32 éves polgármestere egy benzinkúton vásárolt valamilyen bagettet az egyik éjszaka, két perccel éjfél után. Pechére rendőrök is voltak ott, akiknek sikerült az "állapotával" felkeltenie az érdeklődését. A férfi ezután beszállt a kocsijába, majd elhajtott. A rendőrök utána eredtek és megállították, majd megszondázták. Daniel Džobanik eperjesi kerületi rendőrszóvivő közölte, az alkoholteszt pozitív lett, 1,3 ezreléket mutatott a szonda – írtuk korábban.

Egy ezrelék feletti alkoholszint mellett történő járművezetés bűncselekménynek számít, ráadásul szándékosnak. Az ügyet úgynevezett szupergyors eljárás keretében tárgyalták, a svidníki járásbíróság pedig bűnösnek találta a faluvezetőt. 600 eurós pénzbüntetést kapott, ha pedig nem fizeti be, két hónapra rács mögé kerül. Emellett 16 hónapra eltiltották a járművezetéstől.

Michal Kaliňák, a Szlovákiai Városok és Falvak Szövetsége (ZMOS) irodájának központi igazgatója a noviny.sk-nak elmondta, a polgármester mandátuma automatikusan megszűnik, miután elítélték, ebből kifolyólag pedig a soron következő önkormányzati választásokon sem indulhat. Mivel azonban ő volt az egyetlen polgármesterjelölt a településen, ez egyúttal azt is eredményezi, hogy október 29-én nem lesznek a községben önkormányzati választások. Az időközi választásra csak később, várhatóan fél éven belül kerül majd sor.


(noviny.sk)