Előző este lőhette le magát a férfi, akinek holtteste a régi dunaszerdahelyi sportcsarnoknál hevert

Vélhetően előző este lőtte le magát az a 60-65 év körüli férfi, akinek holttestét csütörtökön reggel találták meg a régi dunaszerdahelyi sportcsarnok épülete mögött.

Előző este lőhette le magát a férfi, akinek holtteste a régi dunaszerdahelyi sportcsarnoknál hevert
Helyszíni felvétel

Martina Kredatusová kerületi rendőrszóvivőtől megtudtuk, hogy 18 óra környékén állhatott be a halál az illetőnél. A holttest a sportcsarnoknak a szabadidőpark és a Gyurcsó István utca felőli sarkánál feküdt, megvilágítatlan helyen, tehát ha valaki esetleg szerda este arra is járt, nem igazán láthatta meg. Másnap reggel viszont információink szerint iskolások is felfigyeltek rá.

Beigazolódni látszik előzetes, nem hivatalos információnk, miszerint a férfi megölhette magát. A szóvivő ugyanis közölte, hogy a férfit lőtt sebbel találták meg, nem messze holttestétől pedig ott hevert egy pisztoly, amit ő legálisan birtokolt. 

A rendőrség halálokozás ügyében indított büntetőeljárást, és elrendelték az elhunyt boncolását. Kredatusová szavai szerint ugyanakkor az előzetes vizsgálat során a halottkém kizárta az idegenkezűséget.

(parameter)