Eltört Boris Kollár egyik nyakcsigolyája

2020. október 25. - 11:57 | Belföld

Boris Kollár egészségi állapota szombaton kora este történt balesete után továbbra is stabil, a házelnököt ugyanakkor a Szent Mihály kórházból átszállították a kramárei egyetemi klinikára - közölte szóvivője, Michaela Jurcová.

Eltört Boris Kollár egyik nyakcsigolyája
Ebben a kocsiban utazott Boris Kollár (Fotók: TASR - további felvételekért kattints!)
Kapcsolódó cikk:
Kollárt a testőre menthette meg, a Miss Universe egykori döntőse is a kocsiban utazott

Kolláron a Szent Mihály kórházban csak az alapvető vizsgálatokat végezték el, majd tovább is szállították.

A szóvivő elárulta azt is hogy a parlament és a Sme rodina elnökének eltört a második nyakcsigolyája, felépülése heteket vesz majd igénybe.

Boris Kollár autója szombaton kora este, 17.30 környékén Pozsonypüspökinél karambolozott, a 63-as főút és a temető mellett elhaladó Mramorová utca kereszteződésében. Az eddig rendelkezésre álló információk szerint az őt szállító jármű, melyet a Közjogi Méltóságok Védelmét Ellátó Hivatal embere vezetett, szabályosan közlekedett, a kereszteződésben azonban a másik autó áthajtott a piroson, egyenesen bele Kollárék járművébe. A házelnök személyi testőre és a másik sofőr könnyebb sérüléseket szenvedett, a szabályosan közlekedős sofőrt az orvosok a helyszínen ellátták.

(TASR/parameter)

Címkék: Boris Kollár, baleset