Emeli a tétet a RegioJet, csúcsidőben jobb lesz a helyzet a "transzcsallóközi expresszen"

2019. május 21. - 16:48 | Régió

Pozsony és Komárom között szeptembertől emeletes vagonokat is forgalomba állítanak. A RegioJet társaság így akarja növelni a reggeli és délutáni csúcsidőben közlekedő, túltelített személyvonatok kapacitását.

Emeli a tétet a RegioJet, csúcsidőben jobb lesz a helyzet a "transzcsallóközi expresszen"
Illusztráció (tasr)

Aleš Ondrůj, a RegioJet szóvivője elmondta: a kétszintes vagonokból álló két új szerelvényt szeptember 2-án tervezik forgalomba állítani a Pozsony – Dunaszerdahely – Komárom vonalon.

„Az emeletes vagonok a 4308-as számú, reggeli járaton fognak az utasok rendelkezésére állni, amely hétköznap 6.15-kor indul Dunaszerdahelyről Pozsonyba. Forgalomba állításuknak köszönhetően százzal fog nőni az ülőhelyek száma. Így lesz ez a többi járaton is, amelyek emeletes vagonokat kapnak” – fejtette ki Ivana Kašická, a RegioJet vonat- és buszközlekedésért felelős igazgatója.

Ondrůj elmondása szerint teljesen új, Szlovákiában eddig nem közlekedő vagonokról van szó, melyek forgalomba állítását az SZK Közlekedési Hivatalának is jóvá kell hagynia. A vagonokat eddig a német DB Regio vasúttársaság üzemeltette.

Februártól a közlekedésügyi minisztérium és a magán közlekedési társaság fokozatosan emelni kezdte a Pozsony – Komárom vonalon közlekedő vonatok szállítási kapacitását. A megállapodás értelmében egy gyorsvonat-kocsikból álló szerelvényt állítottak forgalomba. A következő lépés az emeletes vonatok forgalomba állítása lesz.

Az elmúlt öt évben szinte megkétszereződött a Pozsony - Komárom vonalon utazók száma. A RegioJet járatait ezen a vonalon az idei év első három hónapjában 1,27 millió utas vette igénybe, ami az előző év ezen időszakához képest 87 százalékos növekedést jelent. A fő gondot az jelenti, hogy egyvágányú pályáról van szó, és minden már meglévő vonatnak átjárhatóságot kell biztosítani.

„Üdvözöljük, hogy a közlekedési minisztérium jelenlegi vezetése szisztematikusan arra törekszik, hogy növelje a Pozsony – Komárom vonalon közlekedő vonatok szállítási kapacitását” – jelentette ki Kašická, hozzátéve: jelenleg az emeletes vagonok forgalomba állítása az egyetlen módja a járatkapacitás növelésének, mivel a vonatok csúcsidőben már most is 20 percenként közlekednek.

A RegioJet járatain Pozsony és Komárom között tavaly csaknem 3,8 millióan utaztak, egymillióval többen, mint egy évvel korábban. A közlekedési társaság szerint ez a legforgalmasabb egyvágányú vasútvonal egész Szlovákiában.

TASR

Címkék: RegioJet