Érsekék az alapiskolások körében népszerűsítik a közlekedéssel kapcsolatos foglalkozásokat

2019. szeptember 30. - 20:20 | Belföld

Nagyszombatban ér véget idén a Hova tovább az alapiskola befejezése után - TANULJ KÖZLEKEDÉST rendezvénysorozat. Kassa, Vrútky és Pozsony után itt is a közlekedési minisztérium dolgozói, a vasúttársaságok és azok regionális partnerei, valamint az egyetemek és szakközépiskolák képviselői fognak foglalkozni a tanulókkal, hogy felkeltsék érdeklődésüket a közlekedési szakirányú középiskolák iránt. A rendezvény október 3-án a nagyszombati vasútállomáson valamint a közlekedési szakközépiskolában rendezik meg 9.00 és 15.00 óra között.

Érsekék az alapiskolások körében népszerűsítik a közlekedéssel kapcsolatos foglalkozásokat
Fotó: Cséfalvay Á. András - illusztráció

„A TANULJ KÖZLEKEDÉST rendezvénysorozaton résztvevő alapiskolások száma is bizonyítja, hogy a gyerekeket érdeklik közlekedéstudományi szakágak. Amennyiben úgy döntenek, hogy tanulmányaikat közlekedéssel foglalkozó szakközépiskolákban folytatják, minőségi oktatást, később pedig stabil és perspektivikus elhelyezkedési lehetőséget tudunk nekik nyújtani a munkaerőpiacon, hiszen itt éppen a közlekedési és technikai irányzatokban jártas emberekre van szükség” – mondta Érsek Árpád közlekedési és építésügyi miniszter.

A rendezvényen a diákoknak lehetőségük nyílik megismerkedni közlekedési és postai szolgáltatásokat nyújtó szakirányokkal – ezeken a szakágakon a nagyszombati és trencséni megye szakközépiskoláiban van lehetőségük továbbtanulni. A szakemberek a jövőbeni szakmai orientációval kapcsolatos karrier- és munkaügyi tanácsadást is tartanak a diákoknak.

A résztvevőkre számos – vasúti és közúti közlekedéssel kapcsolatos – gyakorlati bemutató vár, megnézhetik belülről a mozdonyokat, kamionokat, autóbuszokat és akár a mozdonyvezetést is kipróbálhatják majd, sőt a forgalomirányítás lehetősége is adott lesz a modellvasútnak köszönhetően. A rendezvényen bemutatják az elsősegélynyújtást is, és nem fognak hiányozni a közlekedési szimulátorok, videóvetítések, versenyek és közlekedési kvízek sem. A program ingyenesen látogatható.


(-)