Ez a két szülő mindent megtett, hogy gyermekének baja essen, de a rendőrök szerencsére időben megállították

Gyermeküket fuvarozták, nem is akármekkora alkoholszinttel, és ez még nem minden.

Ez a két szülő mindent megtett, hogy gyermekének baja essen, de a rendőrök szerencsére időben megállították
Illusztráció - Fotó: Rendőrség / Facebook

A nyitrai rendőrség két nőt állított meg, akik 8 éves gyermekükkel száguldoztak részegen. Az egyiket Vicsápapátinál egy hétköznapi közúti ellenőrzés során. Amikor a 36 éves nő kocsijához közelített a rendőr, az rálépett a gázra és megpróbált lelécelni. Viktória Borloková rendőrszóvivő közölte, a nő eleinte nem reagált a nyomába eredő rendőrökre, és előfordult, hogy községen keresztül 120-szal repesztett, miközben kislánya nem volt lekötve. Miután megállították, megszondáztatták, és kiderült, hogy az alkoholszintje eléri a 2 ezreléket, mire azzal a magyarázattal állt elő, hogy a locsolóktól származó rózsavíz okozta ezt. 

Verebélyen egy 40 éves nőt állított meg a rendőrség, aki ide-oda kanyargott az úttesten. Ő 2,31 ezreléket fújt, majd azt állította, hogy ez biztos nem igaz, és a rendőrök alkoholtesztjében lehet a bibi, mivel ő aztán nem ivott. 8 éves kislánya eközben hátul ült.

A Joj TV megszólaltatott egy szakembert, Ľubomír Okruhlica szerint pedig valószínűleg mindkét nőnek hosszabb ideje problémái lehetnek az alkohollal, mivel aki egyszer-egyszer legurít valamit, az 2 ezrelékkel biztosan nem ül be a kocsiba. Ilyen alkoholszint mellett viszont már elveszti a józan ítélőképességét.

(Joj TV)