Ezen a napon teljesen ingyen vonatozhatunk Pozsony és Komárom között

2018. szeptember 13. - 20:24 | Régió

A RegioJet idén is bekapcsolódik az Európai Mobilitási Hét nevű rendezvénybe.

Ezen a napon teljesen ingyen vonatozhatunk Pozsony és Komárom között
Fotó: Regiojet

Az Európai Mobilitási Hét célja a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés népszerűsítése.

A cseh magán vasúttársaság idén is bekapcsolódik a rendezvénybe, ennek apropóján pedig szeptember 22-én (szombat) egész nap ingyen utazhatnak majd vonattal Pozsony és Komárom között.

A vállalat célja, hogy népszerűsítse a vasúti közlekedést, és ezáltal egyre többen használják a tömegközlekedést.

„Közös erővel szeretnénk meggyőzni az embereket arról, hogy a tömegközlekedés megérdemel egy esélyt. Meghívjuk ezért az összes utast, hogy a kampány ideje alatt kedvezményesen próbálják ki a vonattal, autóbusszal, illetve városi tömegközlekedéssel való utazást, és győződjenek meg róla maguk, hogy ez a fajta közlekedés előnyösebb-e, mint a közlekedési dugókban állni” – nyilatkozta a rendezvénnyel kapcsolatban Érsek Árpád közlekedésügyi miniszter.

A Európai Mobilitási Hét idén szeptember 16-tól 22-ig tart. A Pozsonyi Közlekedési Vállalat (DPB), valamint a Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) is kedvezményeket biztosít majd az utasoknak.


(para)