Felesége és két kisfia gyászolja a Komáromnál meghalt perbetei rendőrt

Ahogy arról korábban hírt adtunk, az előzetes információk szerint vétlen civil sofőrként vesztette életét a Komáromhoz tartozó Gyulamajornál egy 39 éves rendőr. A Nový Čas kiderítette, hogy a perbetei Pavol Šajbenről van szó, akit felesége, Réka és két kisfia, Balázs és Flórián gyászolnak.

Felesége és két kisfia gyászolja a Komáromnál meghalt perbetei rendőrt
Forrás: Család / Nový Čas

A kisebbik fiú, a hétéves Flórián biciklivel várt édesapjára, ugyanis azt ígérte neki, hogy mikor hazaér, kimennek együtt bicózni. Erre sajnos már nem került sor, a férfi ugyanis életét vesztette egy Komáromnál történt tragikus balesetben. 

A rendőrség tájékoztatása szerint egy nő lassított Mazda 3 típusú autójával, aminek következtében a mögötte haladó Renault Espace sofőrje szintén lassított. Az őt követő Renault Trafic sofőrje viszont vélhetően nem figyelt eléggé, és hátulról belehajtott a személykocsiba. A Renault Espace átvágódott a szemközti sávba, egyenesen az érkező kamion elé, amely telibe találta. Ebben az Escape-ben ült a fiatal rendőr.

"Rettenetesen fog nekünk hiányozni. Két gyerek maradt itt nélküle. A nagyobb fiunk, Balázs 10, a kisebbik Flórián 7 éves. Most hétfőn volt a 13. házassági évfordulónk, az elmúlt hétvégén ünnepeltük Rajecké Teplicén. Mindig mindent együtt csináltunk, közösen építkeztünk, ő segített nekem a cégemnél, amiben tudott. De nemcsak nekem, mindenkinek, akinek segítségre volt szüksége" - nyilatkozta az elhunyt özvegye, Réka.

Az utolsó közös pillanatra szavai szerint mindig emlékezni fog. "Szerdán reggel jött haza munkából. Megreggeliztünk és én elmentem Komáromba. Ő kettő körül járt Komáromban, azt mondta, már végzett valamivel, megy haza, hogy aztán mehessen a kicsivel biciklizni. Aztán a kicsi hívott, hogy mehetünk érte. Mondtam neki, hogy hívja az apját, ő otthon van. Aztán ismét felhívott, hogy nem tudja elérni az apját, nem veszi fel a telefont. Én is hívtam, rossz érzésem volt. Előtte hallottam, hogy baleset volt, ment a mentő, rendőrök, helikopter. Aztán jött egy kollégája, menjek be, és üljek le, majd jött egy másik, már sírva. Akkor már tudtam..." - írta le a történteket Réka. 

Az összetört asszonyt férje kollégái elvitték a helyszínre, ahol Pavol meghalt. "Ott ültem és nem akartam elhinni. Még most is azt várjuk, hogy egyszer csak hazajön és minden rendben lesz..." - fogalmazott.

Pavol szabadidejében autót szerelt, de járt a gyerekeknek is előadásokat tartani az iskolába. Májusig képviselő is volt a falujában. Autóbuszt vezetett, gyerekeket és szervezeteket vittek kirándulni, elmondása szerint mindig is nagyon jó sofőr volt. 

(Nový Čas)