Felpofozta a fél jókai tantestületet egy diák zabos nővére

2016. április 15. - 16:12 | Régió

A falut sokkolta a jókai (Galántai járás) alapiskolában történt eset.

Felpofozta a fél jókai tantestületet egy diák zabos nővére
Fotó: Nový Čas

A botrányról az ötödikes, 13 éves Benjamin nővére gondoskodott. A 27 éves nő feldúltan rontott be a tantestületi irodába, ahol neki állított a kissrác osztályfőnökének, majd azonnal lekevert neki három pofont. Miközben a helyzetet próbálták csillapítani, kapott a többi tanító is. Az incidens a folyosón is folytatódott a kis nebulók szeme láttára.

"A diákunk hozzátartozója kiabált az összes tanítóval, vulgárisan sértegette őket, majd egyik pofon követte a másikat" - jegyezte meg Zuzana Kuldová, az iskola igazgatónője a Nový Čas-nak. Az osztályfőnöknőt annyira megdöbbentette az eset, hogy nem is akart beszélni róla, de állítólag azt is fontolgatja, hogy nem tér vissza tanítani.

Az egyik kolléganője viszont elmondta, hogy három éve tanít, de ilyesmivel még nem találkozott. "Nagyon nehéz erről beszélni. Az a nő ordítozott, és nyakra-főre ütötte az embereket. A legrosszabb az egészben, hogy ezt a gyerekek is látták. Szörnyű élmény volt, meg kellett nyugtatnunk őket" - emlékezett vissza a tanítónő.

A lap idézte a törvényt, mely szerint a szociálisan hátrányos helyzetű gyerekeknél az iskola kötelessége megvizsgálni azt, hogy a család milyen körülmények között él. Benjamin nővérének ez nem tetszett, emiatt dühödött fel annyira, hogy nekiment a fél tantestületnek.

A fiú szülei ugyanakkor ebben az ellenőrzésben nem látnak problémát, az édesapa bocsánatot is kért lánya tettéért, és kijelentette, hogy szörnyen sajnálja a történteket.

Martina Kredatusová rendőrségi szóvivő közölte, hogy a rendőrség garázdaság gyanújával indított nyomozást.

Nový Čas/para