Fényes nappal próbáltak megerőszakolni egy nőt Budapesten

A rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták az erőszakoskodót.

Fényes nappal próbáltak megerőszakolni egy nőt Budapesten
Fotó: MTI - illusztráció

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vették azt a férfit, aki egy nővel próbált meg erőszakoskodni egy budapesti, erzsébetvárosi társasház lépcsőházában - írja a Police.hu.

Szeptember 13-án érkezett bejelentés a rendőrséghez, hogy egy nőt 10 óra 30 perc körül egy férfi megtámadott, és erőszakoskodni akart vele Budapest VII. kerületében.

A kiérkező járőröknek a sértett elmondta, hogy éppen a kaputelefonon csengetett be, amikor egy férfi hátulról átkarolta, befogta a száját és az éppen kinyíló ajtón berángatta a lépcsőházába. A férfi ezt követően a nőt a földre rántotta, többször megütötte és ott erőszakoskodni próbált vele. A nőnek sikerült kiszabadulnia a férfi fogásából, és felszaladt az emeletre, ahol segítséget kért, eközben az elkövető kimenekült a házból.

A rendőrök szexuális erőszak bűntett kísérlet miatt indított eljárást, majd az elvégzett nyomozási cselekmények, adatelemzések és kamerafelvételek alapján azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, a budapesti 26 éves R. Andrást, majd ugyanazon a napon el is fogták.

A férfi a folytatólagos kihallgatása során a Szófia utcai bűncselekményen felül további két – újpesti – erőszakos bűncselekmény elkövetését is beismerte.


(police.hu)