Fiat Fiorino: A legmegfelelőbb partner, ha fuvarozásról van szó

A Fiat már számtalanszor bizonyította, hogy hagyományos személyautói mellett a haszongépjárművek terén is a topkategóriába tartozik. Ezúttal a Fiat-család újabb hasznos tagját, a Fiorinót mutatjuk be.

Fiat Fiorino: A legmegfelelőbb partner, ha fuvarozásról van szó
Fotók: Cséfalvay Á. András

A 2016-ban kisebb faceliften átesett Fiat Fiorinót kifejezetten a városi áruszállítás igényeinek megfelelően fejlesztettek ki.

A motorháztetőnek és a magasra helyezett nyújtott lámpatesteknek köszönhetően a Fiorino akkora orral rendelkezik, hogy azt sok SUV megirigyelné. A karosszéria méretei érintetlenek maradtak a frissítés során, a facelift során főként a már említett lámpatestekre és a lökhárítóra összpontosítottak: a nagy hűtőrács és a lendületes ívekkel megtervezett lökhárító sportos összhatást kelt.

Ahogy azt már a Fiatnál megszokhattuk, a beltér kialakításánál ezúttal is a kényelem és a helykínálat volt a fő szempont. A volán mögött ülve minden egy érintésre elérhető, amire csak szükségünk van fuvarozás közben, mégsincs olyan érzésünk, mintha egy átlagos haszongépjárműben ülnénk.

Erről gondoskodik többek közt az 5"-os érintőképernyőn elérhető rádió, amely Bluetooth MP3 funkcióval is rendelkezik. A kényelmet tovább fokozza a manuális klíma, valamint a középső könyöktámasz – utóbbival sokszor még a magasabb felszereltséggel büszkélkedő furgonok sem rendelkeznek.

Haszongépjármű lévén a Fiorino fő erőssége hátul keresendő. A rakterület oldalról és hátulról is kényelmesen megközelíthető, a kerékdobok előtti részen 1,47 méter széles, a hátsó ajtótól a válaszfalig pedig 1,52 méter hosszúságú terület áll rendelkezésünkre.

A rakodótér teljes befogadóképessége 2,5 köbméter, amit sok kisfurgon megirigyelhet. A küszöb 52,7 centiméter magasan van, így pakoláskor nem kell túlságosan nagyot emelni.

A Fiat Fiorino biztonságban sem utolsó: az elektronikus fékerőelosztó mellett a biztonságért felel a hidraulikus fékasszisztens, a Hill Holder pedig segít, hogy emelkedőn való elinduláskor a jármű ne guruljon vissza.

Emellett a modell olyan biztonsági rendszerrel is rendelkezik, amely nem sok autóban található meg: 20 km/órás sebességnél a jármű ajtói automatikusan bezárnak, így a legkisebb esély sincs arra, hogy azok menet közben valamilyen oknál fogva kinyíljanak.

Fiat Fiorino Cargo SX N1 1.3 MTJ 80k E6

1248 cm3

4 henger

59 kW (80 lóerő)

átlagfogyasztás: 4,4 liter

5 fokozatú manuális váltó

EURO 6

Az 1.3-as, 80 lóerős Fiat Fiorino végsebessége elérheti akár a 167 km/órát. A teherbírása vezetővel együtt 610 kilogramm, amit a motor szintén gond nélkül képes megmozgatni.

A Fiat Fiorino tökéletesen alkalmas különféle áruk, csomagok fuvarozására, emellett olyan helyekre is képes eljutni, amelyek más kisáruszállítók számára megközelíthetetlenek. A modell 13 990 euróért megvásárolható a Dunautóban.


A tesztautót a DUNAUTO bocsátotta rendelkezésünkre.

-para-