Folytatódnak a járdafelújítások Komáromban

2019. május 17. - 14:52 | Régió

Idén is folytatódik a városi tulajdonú járdák felújítása. A javításokat 2016-ban indították és folytatták az elkövetkező években.

Folytatódnak a járdafelújítások Komáromban
A szerző felvételei

A lakossági kéréseket és a közműszolgáltatók terveit figyelembe véve a jóváhagyott 150 000 eurós költségvetésből a következő utcákon újít meg egyes járdaszakaszokat: Petőfi utca (a színház körül és a víztoronynál), Király püspök utca (az Ispotály utcától egy szakasz), Béke utca (az iskola előtt), E.B Lukáč utca (a KOMVak épületétől a központ irányába), Lehár utca (Danubius felőli oldal), Nádor utca (a pékségtől a Polgár utcáig), Belső körút (Mély utca és Rákóczi utca között).

„A rossz állapotban lévő, megrongálódott városi tulajdonú járdaszakaszok rendbehozását továbbra is prioritásként kezeli a város. A javítási munkák mellett az akadálymentesítés is sok helyen megvalósul”

– mondta Keszegh Béla polgármester.

A Nádor utcán (a hídtól a Fürdő utcáig mindkét oldalon) és a Duna rakpartján (Lehár utcától a Villanytelepi útig, a belváros felőli oldalon) földalatti gázvezetékcserét terveznek, aminek kivitelezését 2020-2021-re jósolják, így ezen okból kifolyólag az említett járdaszakaszok javítása csak ezután lesz esedékes. A járdafelújítás további folytatásához a képviselők már elfogadtak egy listát, amely a következő évek költségvetésének a függvénye.

Az ehhez kötődő előkészületi munkák – dokumentációk előkészítése, egyeztetés a közműhálózat kezelőivel – már elkezdődtek. Ez a következő szakaszokat érinti: Kossuth tér (Thaly Kálmán utcától a Damjanich utcáig), Határőr utca (az alapiskola felőli oldalon), Határőr utca (a bíróság előtt), Nap utca (a Munka utcától a Nádas utcáig), Nap utca (a Nádas utcától az Augusztus 29. utcáig), Kereszt utca (Őrsújfalusi városrész).

A város kezelésébe 67 kilométer járdaszakasz tartozik.

(ks)