Fontos változások jönnek augusztustól a közutakon – nem kegyelmeznek a rendőrök a vezetés közben telefonálóknak

A mobiltelefon kezelése vezetés közben ugyanolyan mértékű szabálysértésnek minősül majd, mint a megengedett sebesség jelentős túllépése, így mindkét esetben akár a jogosítványt is bevonhatják. Ez a közúti közlekedésről szóló törvény augusztus 1-jén hatályba lépő módosításából következik.

Fontos változások jönnek augusztustól a közutakon – nem kegyelmeznek a rendőrök a vezetés közben telefonálóknak
Fotó: Rendőrség - illusztráció

A kihangosítás (handsfree) nélküli telefonálásért vezetés közben, illetve a telefonkezelésért kiszabható bírság felső határa helyszíni bírság esetén 100-ról 150 euróra, közigazgatási eljárásban pedig 200-ról 300 euróra emelkedik – tájékoztatott Zuzana Eliášová belügyminisztériumi szóvivő.

A vezetés közbeni telefonhasználat miatt ráadásul augusztustól akár a jogosítványt is elvehetik a rendőrök, az ugyanis hasonlóan súlyos szabálysértésnek minősül majd, mint a maximálisan megengedett sebesség jelentős túllépése.

A szóvivő kiemelte, megengedhetetlen és büntetendő a telefon vezetés közbeni használata.

Szigorúbb büntetések vonatkoznak majd azokra a járművezetőkre is, akik ismételten jelentősen túllépik a megengedett sebességet: lakott területen legalább 50, lakott területen kívül pedig 60 km/órával. Amennyiben a sofőr egy éven belül legalább háromszor túllépi a sebességet, eltilthatják a vezetéstől.

A gyorshajtásért kiszabható bírságok összege nem változik. Helyszíni bírság esetén a gyorshajtásért kiszabható legsúlyosabb pénzbírság 250-től 800 euróig terjed, a közigazgatási eljárásban pedig 500-tól 1000 euróig - emlékeztetett a szóvivő.

"Ezekkel a lépésekkel arra törekszünk, hogy növeljük a biztonságot az utakon. A cél az, hogy a sofőrök a gépjárművezetésre koncentráljanak, és más egyéb tevékenységekkel ne veszítsék el figyelmüket a vezetésről, és ezáltal ne veszélyeztessék a közúti közlekedés többi résztvevőjét és önmagukat sem. A cél az élet és egészség védelme” – hangsúlyozta Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter.

A módosítás egyes gépjárművezetői engedélyek megszerzésének korhatárát is csökkenti. A C a CE típusú jogosítványt 21 helyett már 18 évesen meg lehet majd szerezni, a D és DE csoportba tartozó járművek esetében pedig a korhatár 24-ről 21 évre csökken. Feltétel lesz az alapképesítési tanfolyam elvégzése.


(TASR)