Futótüzek pusztítanak Görögországban

2018. július 24. - 08:48 | Külföld

Legalább 20 ember életét vesztette az Athén környékén hétfő délután óta tomboló futótüzekben - közölte Dimitrisz Canakopulosz görög kormányzati szóvivő keddre virradóra. A főváros környékén szükségállapotot hirdettek.

Futótüzek pusztítanak Görögországban
Fotók: TASR/AP

A Reuters hírügynökség korábbi jelentése szerint legalább hét ember égett halálra az Athéntól nagyjából 30 kilométerre fekvő Mati település egyik autópályáján. Egy szemtanú legalább négy megégett holttestet látott az úton: egy embert egy kocsiban, egy másikat egy jármű alatt, két áldozatot pedig egy motorbiciklin ért utol a vég. A görög egészségügyi minisztérium további három halálos áldozatról számolt be.

A Reuters jelentése szerint a szerencsétlenül jártak Mati tengerpartjára igyekeztek a gyorsan terjedő tűzvész elől.

Médiaértesülések szerint számos ember Mati környékén a tengerparti Rafinába menekült, hogy a tenger mellett leljen menedéket.

A görög parti őrség közlése szerint Rafina tengerparti városban is vannak halálos áldozatok, és legalább tíz, a lángok elől a tengerre kihajózott külföldi turistának nyoma veszett. A dpa német hírügynökség jelentése szerint a tüzek elérték a város központját, ami több száz embert kényszerített menekülésre a tengerpart irányába.

A világhálóra feltöltött képeken hatalmas, gomolygó füstfelhők, egy autópályán készült felvételen pedig az út mindkét oldalán tomboló lángok láthatóak.

A görög tűzoltóság figyelmeztetett: félő, hogy ahogy folynak a mentési és a tűzoltási munkálatok, a halálos áldozatok száma tovább fog nőni.

Az egészségügyi minisztérium előzetes információi szerint a görög főváros körüli tűzvészben 56 ember sérült meg, közülük 11-en súlyosan. Canakopulosz a sérültek számát 69-re tette, a görög tűzoltóság 90-re.

A BBC brit műsorszóró beszámolója szerint több száz tűzoltó igyekszik megfékezni a lángokat, amelyek kiterjedését egyelőre nehéz megállapítani. A munkálatokban a görög hadsereg is részt vesz.

Athén sürgős nemzetközi segítséget kért az Európai Uniótól a futótüzek megfékezéséhez, elsősorban légi és szárazföldi eszközökre van szüksége. Egyelőre Ciprus ajánlotta fel segítségét, tűzoltókocsikat és személyzetet ígért Görögországnak.

A Reuters egy szemtanújának korábbi közlése szerint Athéntól keletre legalább 100 otthonra és 200 gépjárműre terjedtek át a lángok.

A hatóságok felszólították a tüzek által érintett és veszélyeztetett, Athéntól nyugatra fekvő, tengerparti Kineta térség lakosságát, hogy hagyják el otthonaikat. A Kinetából felszálló füst a negyven kilométerre fekvő fővárosig is eljutott.

Az Athént a tőle nyugatra fekvő Korinthoszt összekötő sztrádát lezárták, a vonatjáratokat törölték. Hétfő délután a térségben a lángok fenyőfák százait perzselték fel, az így keletkezett füst az athéni Akropoliszig gomolygott.

Egyelőre nem világos, mi okozta az Athén körüli tüzeket, ugyanakkor az utóbbi napokban 40 fok fölé emelkedett a hőség az ország középső részén, ami súlyos szárazsággal és erős szélmozgással párosult.

(MTI)