A fuvarozók remélik, hogy csütörtökön megegyeznek a pénzügyminisztériummal

2020. január 8. - 20:17 | Belföld

Csütörtökön ismét tárgyalnak a teherfuvarozók a pénzügyminisztériummal és remélik, hogy teljesítik az útadó 50 százalékos csökkentésére vonatkozó követelésüket. A sztrájk egyelőre folytatódik – tájékoztatott Stanislav Skala, a Teherfuvarozók Szlovákiai Uniójának (UNAS) egyik vezetője.

A fuvarozók remélik, hogy csütörtökön megegyeznek a pénzügyminisztériummal
Fotó: TASR

A mai tárgyaláson jelent volt Ladislav Kamenický (Smer-SD) pénzügyminiszter és Dana Meager államtitkár is, valamint az UNAS képviselői mellett a Közúti Szállítók Szövetsége Česmad Slovakia vezetői is. Skala szerint a minisztérium hozzáállása konstruktív.

„Egyelőre nem egyeztünk meg néhány konkrét pontban, de úgy gondoljuk, holnap sikerülhet” - mondta Skala. Hozzátette, a minisztérium arra hivatkozik, hogy az útadó csökkentése 35 millió euró bevételkiesést jelentene az állami költségvetésben, és meg kell találni az összeg pótlásának módját. „Vannak tartalékalapjaik, melyekben körülbelül 250 millió euró lehet, ezért úgy gondoljuk, azt a 35 milliót elengedhetnék nekünk, és akkor elégedettek lennénk” - tette hozzá Skala.

A fuvarozók kedd óta sztrájkolnak, Pozsonyban, Kassán és Árva egyes részein blokkolták a forgalmat.

Az UNAS azt várja a kormánytól, hogy 50 százalékkal csökkentse az útadót és függessze fel az útdíj beszedését, amíg nem jelölik ki az útdíjfizetési rendszer új üzemeltetőjét.


(TASR)