Gépfegyver ropogásától volt hangos a pódafai focipálya

2016. október 7. - 00:28 | Régió

Csütörtökön zajlott a nemzetközi rendőrkutyaverseny első napja. 

Gépfegyver ropogásától volt hangos a pódafai focipálya
Paraméter-felvételek

A Szlovákiából és Magyarországról összesen 11 rendőrkutya és vezetője érkezett Nagyabonyba, ahol a verseny nagy része zajlik. Mint azt Csiba Tibor, a versenyt szervező dunaszerdahelyi városi rendőrség parancsnoka kifejtette, eredetileg V4-es versenyt terveztek, de a Csehországból várt rendőrkutyák időközben elpusztultak, a lengyelországiak szolgálati kötelességeiknek tettek eleget, a dunaszerdahelyi járási rendőrség kutyás egysége pedig egészségügyi problémák miatt mondta le a részvételt.

Magyarországról hárman, az érsekújvári és pozsonyi rendőrségtől szintén három-három egység érkezett, rajtuk kívül a dunaszerdahelyi városi rendőrség és a nagytalpolcsányi rendőrség egy-egy egysége vett részt a megmérettetés első szakaszában.

A verseny Navad polgári társulás nagyabonyi sportpályáján kezdődött, ahol két agresszív verekedőt kellett a kutyáknak szájkosárral blokkolniuk, amikor a rendőrre támadtak.

Így:

A verseny résztvevői ezt követően rendőri kísérettel haladtak Dunaszerdahelyen keresztül Pódafára, ahol a futballpályán leállított furgon volt a következő célpont. Itt egészen izgalmas pillanatoknak lehettünk szemtanúi. A védőruhába öltözött fegyveres egy hatástalanított gépfegyvert ropogtatott, majd bebújt a furgon hátsó részébe. Ekkor engedték rá a mintegy 40-50 méterre tartózkodó kiképzett ebet, akinek ártalmatlanná kellett tennie őt a kocsiban. Erről is van videónk:

A következő versenyszám a Korona vendéglőben zajlott, ahol a kocsma pincehelyiségében kellett kiszúrnia a beeresztett rendőrkutyának a passzív elkövetőt, és jeleznie a vezetőnek, amikor megvan. Délután és estére újabb versenyszámok következtek, melyek közül az esti ígérkezett izgalmasabbnak, ahol teljes sötétségben kellett ártalmatlanná tennie a rendőrkutyának a fegyveres elkövetőt, miközben néhányszor egy kocsi fényszórójával még el is vakították. A versenyszámokról Csicsay Csaba, a dunaszerdahelyi járási rendőrség kutyavezetője bővebben is mesélt nekünk ITT. Ő maga egyébként egész jól áll az első nap után, mint megtudtuk, a kocsmai versenyszámra maximális, de a verekedők szájkosaras blokkolásánál és a lövöldöző ártalmatlanításánál is magas pontszámot kapott.

A verseny pénteken reggeltől az engedelmességi gyakorlatokkal folytatódik Nagyabonyban, délután pedig eredményhirdetés.

(para)