Gyerekekkel a kocsiban karambolozott a részeg fickó, a kiérkező rendőröknek kellett lefogniuk

Másik járműnek, majd szalagkorlátnak ütközött egy autós Pozsonynál a D1-es autópályán, de ez sem tudta őt megállítani. Mint kiderült, nem józanon ült a volán mögé.

Gyerekekkel a kocsiban karambolozott a részeg fickó, a kiérkező rendőröknek kellett lefogniuk
Fotók: Rendőrség (Facebook) - további képekért kattints!

Az eset kedden délután történt. Rendőrségi információk szerint a Ford S-Max típusú személykocsit vezető férfi vélhetően túl gyorsan hajtott, és nekiütközött az előtte haladó Daciának. A Ford ezt követően nekivágódott a szalagkorlátnak, de a sofőrt ez sem állította meg – összetört járművel is folytatta útját. Végül nem sokkal később a helyszínre kiérkező rendőrök állították meg.

A sofőr agresszívan viselkedett a rendőrökkel szemben, még úgy is, hogy három kiskorú gyerek volt vele a kocsiban. Mivel a férfi nehezen artikulált és alkoholfogyasztás jeleit mutatta, a rendőrök alkoholtesztet végeztettek vele. Ez pedig pozitív eredményt hozott: 1,65 ezreléket állapítottak meg a szervezetében.

Viselkedése miatt a rendőrök kénytelenek voltak erőszakot alkalmazni vele szemben, végül bilincsen szállították a rendőrkapitányságra.


-para-