Gyönyörű és kényelmes, ez a Peugeot 3008

Már nálunk is kapható az új Peugeot 3008-as, amivel végre a franciák is beléptek a nagy népszerűségnek örvendő szabadidőautók (SUV) piacára.

Gyönyörű és kényelmes, ez a Peugeot 3008
Fotók: Paraméter

A 3008-as valóban a Peugeot első igazi SUV-ja, a gyártó kimondottan hangsúlyozza, hogy ez a modell ebbe a kategóriába tartozik.

Amikor meglátjuk, az első dolog, ami eszünkbe jut, hogy

ez az autó szép.

A Peugeot 3008 minden külső eleme között harmónia uralkodik, a szemet gyönyörködtető formaterv egységes és kiegyensúlyozott. Az orra – a krómberakásos hűtőmaszkkal – szigorú, a már-már a Range Rover Evoque-ot idéző feneke pedig – ami a kocsi talán legszebb része – tekintélyt parancsoló.

A csomagtérajtón található, fekete díszsáv egyszerűen telitalálat. A sáv szélein található fénydiódás hátsó lámpák a gyártó szerint három karmot formáznak – hiszünk nekik –, és éjjel-nappal világítanak.

A 3008-as egy olyan SUV, ami egyszerre robosztus, könnyed, megjelenése pedig elegáns. Az eleganciáról tanúskodnak a kiválóan elhelyezett külső krómcsíkok, a tökéletes ívelésű – halogén vagy full LED – fényszórók, és a sakktáblát idéző hűtőrács is.

Egy szempillantás alatt megbizonyosodhatunk arról, mi volt az elsődleges szempont, ami alapján a Peugeot mérnökei megtervezték a belső teret:

a kényelem.

A szürke kárpitozás ránézésre és tapintásra is kellemes, a beltérből valóban sugárzik a rendkívüli kényelem, a komfortérzet már a beszállás előtt elfogja a sofőrt és utasait. A belső hangulatot “emeli” a hatalmas – természetesen elsötétíthető – panorámatető.

A kormány sportos hatású, az átlagosnál kisebb, és nagyon jól áll neki, hogy alul-felül kiegyenesítették a tervezők.

Komfortérzet természetesen nem létezik a megfelelő ülések nélkül, és a 3008-asban ezt is megapjuk. Az ülőlap nem rövid, a támla nem kemény és nem is túl puha, élesebb kanyarokban sem dőlünk ki belőle, de ugyanakkor nem is szorít túlságosan. Bátran kijelenthető, hogy ezekben az ülésekben ülve a hátat és a feneket biztosan nem viseli meg a több órányi autópályázás sem. A kocsiban magasan ülünk, és ebből a pozícióból minden oldalra kiváló a kilátás, a holttér elenyésző.

Az utastér 100 százalékig digitális, ahogy a műszerfal is. A sofőr külön kijelzőt kapott a kormány fölött, középen pedig egy 8 collos, érintőképernyős LCD található, amelyből elérhető a menü, a klíma, a rádió, a navigáció, egyszóval minden, amit a 3008-as nyújt. Az eszközök párosítása után még az okostelefonunk kijelzőjét is megjeleníthetjük a középső LCD-kijelzőn. A digitális világba a középkonzolon elhelyezett, repülőgépek ihlette, krómozott billenőkapcsolókkal is belenyúlhatunk.

A Peugeot különösen büszke az i-Cockpit csomagra, amivel nyolcpontos masszírozó üléseket kapunk, és változtathatjuk a belső tér hangulatát. Két hangulat – Boost és Relax – közül választhatunk, szabályozhatjuk a belső hangulatvilágítás erősségét és a képernyő színeit, ráadásként pedig a beépített illatosító  is képes a kiválasztott módtól függően más-más illatokat produkálni.

Mivel egy SUV-ról van szó, nem meglepő, hogy igencsak tisztességes méretű, több mint 500 literes csomagteret kapunk.

Mivel a hátsó sor üléstámlái teljesen síkra dönthetők, hosszú tárgyakat is tudunk szállítani, és így elképesztő nagyságú, 1600 literes csomagtér áll rendelkezésünkre.

A Peugeot vadiúj SUV-ja az extrák terén is felveszi a versenyt a konkurenciával. Ahogy említettük, okostelefonunk alkalmazásait tükrözni tudjuk az érintőképernyőre. Van automata vészfékező rendszer is, ami a sofőr reakciójától függetlenül képes elkerülni az ütközést vagy csökkenteni annak mértékét – legyen szó előttünk haladó/megálló gépjárműről vagy akár gyalogosokról. A parkolást a és csomagtérfedélen, valamint a hűtőrácson található 180°-os videókamerák segítik, amelyek együtt egy 360°-os panorámakép megjelenítésére képesek az LCD-n, és természetesen teljes összhangban vannak a parkolóradarral.

Az adaptív tempomat automatikusan kiigazítja a gépkocsi és az előtte haladó jármű közti, szabályozható követési távolságot, ráadásul az első lökhárítóba beépített 150 méter hatótávú radarnak köszönhetően 30 és 180 km/h között képes akár teljesen megállítani az autót, ha arra van szükség.

A kocsi rendelhető az Advanced Grip Control továbbfejlesztett kipörgésgátlóval (ehhez jár a lejtmenet-szabályozó is), ami az ígéretek szerint a legnehezebb útviszonyokhoz is alkalmazkodik. Ugyanakkor erre a funkcióra nem feltétlenül lesz szükségünk, a 3008-as nem rendelkezik összkerékhajtással, tehát úgysem fogunk vele sárban dagonyázni – a több mint 20 centis hasmagassága ellenére ezt az autót egyszerűen nem erre találták ki.

Ami a motorkínálatot illeti, a benzines modellek csak 2017-től lesznek elérhetőek. Ezekből kétféle lesz: a 130 lovas 1.2 PureTech és a 165 lovas 1.6 THP – ami viszont csak a hatfokozatú automata váltóval lesz kapható. Borítékolható, hogy a vevők többsége vélhetően a jól bevált francia dízeleket választja majd. A dízelkínálat a 100 lovas 1.6 BlueHDI-ről indul – ez az egyetlen verzió, ami nem elérhető automata váltóval, az öszes többi igen.

Az 1.6-os BlueHDI erősebb változata 120 lovas, maga a fotókon látható tesztautó is ezzel az erőforrással, és automata váltóval rendelkezik. Egyáltalán nem vall szégyent, sőt, az 1300 kilogramm körüli kasztni dinamikus hordozásához bőven elégnek bizonyul ez a motor, ami nem mellesleg nagyon keveset fogyaszt. Ehhez persze hozzájárul az automata váltó is, ami szinte észrevétlenül kapcsolja a fokozatokat.

A motorkínálat tetején természetesen ott van még két 2.0-ás BlueHDI is, melyek közül az egyik 150 lovas, az összes közül a legerősebb pedig 180 lóerős – ez a 3008 GT nevet viseli.

Megbízható, alacsony fogyasztású motor, szép és elegáns külső, kényelmes és mutatós belső, mi kell még? A Peugeot 3008 mindenképp egy üde színfolt, sőt, külsőre talán a legtetszetősebb modell a szabadidőautók gazdag kínálatában.

(parameter)


A Peugeot 3008-ast az idén 25 éves, dunaszerdahelyi DUNAUTO bocsátotta rendelkezésünkre.