Ha kipottyansz a volán mögül, miközben igazoltat a zsaru, az elég árulkodó!

Így járt egy 31 éves hullarészeg nagymihályi muki múlt csütörtökön.

A Kassai Kerületi Rendőrség tájékoztatott a Facebookon arról, hogy csütörtökön arra figyelt fel két nyomozó Nagymihályban, hogy egy sofőr előttük ide-oda cikáz az úttesten. Elsőre azt gondolták, valami baja lehet, de erről vélhetően szó sem volt, sőt, emberünk valószínűleg egész jól érezte magát.

A rendőrök mindenesetre meg akarták állítani, a fickó viszont még az erre irányuló figyelmeztetésüket is megelőzte és félreállt. Odamentek, hogy igazoltassák, eközben viszont a fazon kiesett a volán mögül az autóból.

Közben megérkeztek a körzeti rendőrőrs járőrei, akik megszondázták a fickót, és az eredmény nem volt túl rózsás. 2,69 ezrelékkel vezetett, emiatt büntetőeljárás indult ellene, aminek a végén akár egy évig terjedő börtönnel is büntethetik.

(parameter)