Ha Kotlebát lesittelik, a pártja is mehet a lecsóba

2020. október 13. - 17:53 | Belföld

Mivel hétfőn a Specializált Büntetőbíróság bírónője bűnösnek találta Marian Kotlebát, az ĽSNS elnökét az alapvető emberi jogok elnyomására irányuló mozgalmak támogatásának és népszerűsítésének bűncselekménye ügyében, és több mint 4 év börtönbüntetést szabott ki, megindult a találgatás, mi lesz, ha jogerőre emelkedik az ítélet.

Ha Kotlebát lesittelik, a pártja is mehet a lecsóba
Illusztráció (tasr)

Az 1488 eurós csekkekként elhíresült ügyben meghozott ítélet - ami szerint 4 év és 4 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték Kotlebát - a szakértők szerint hozzájárulhat ahhoz is, hogy később feloszlatják a szélsőséges politikus extrémista pártját is, az ĽSNS-t.

Tomáš Strémy egyetemi tanár, aki a pozsonyi Comenius Egyetem jogi karán ad elő, illetve Lucie Kurilovská, a Pozsonyi Rendőrakadémia rektora azt gondolják, hogy a párt feloszlatása mellett érvelő ügyész érveit erősítheti a tegnapi bírósági határozat. A Legfelsőbb Bíróság szenátusa éppen tavaly áprilisban elutasította azt az indítványt, mely a Kotleba vezette ĽSNS feloszlatását célozta. Akkor azzal érvelta bíróság, hogy az ĽSNS alapszabálya, programja és tevékenysége nem áll ellentétben a demokratikus berendezkedéssel, sem az alkotmánnyal, sem a törvényekkel.

Strémy úgy véli, egy ilyen, pártot megsemmisíteni szándékozó törekvés előtt azt kellene tisztázni, hogy Kotleba 1488-as ízléstelenkedése magánakció volt, vagy pedig az ĽSNS is benne volt nyakig az ajándékutalványos esemény szervezésében, például az anyagiak bebiztosítása kapcsán.

Mint ismeretes, a vád szerint az ĽSNS elnöke 2017-ben követett el bűncselekményt, amikor egy nyilvános rendezvényen három, támogatásra kijelölt családnak 1488 eurós jelképes csekkeket nyújtott át. Az ügyész és több, a bíróság által meghallgatott szakértő szerint az 1488-as szám neonáci jelkép. A 14-es egy David Lane nevezetű amerikai fajvédő egyik írására utal, amelynek egyik, az angol eredetiben 14 szóból álló mondata így hangzik: „Biztosítanunk kell fajunk fennmaradását és a fehér gyermekek jövőjét”. A 88-ban a nyolcasok az ábécé nyolcadik betűjét, a H-t jelölik, azaz a 88 jelentése HH, vagyis Heil Hitler.

TASR


Címkék: Marian Kotleba, LSNS