HALÁLOS BALESET: Fának csapódott az autó, szörnyethalt a sofőr

Tragikus közúti baleset történt a hajnali órákban, mely során életét vesztette egy 43 éves férfi.

HALÁLOS BALESET: Fának csapódott az autó, szörnyethalt a sofőr
Fotók: TASR

Az eddigi információk szerint a 43 éves autós vasárnap 2:30 körül Trebišovból tartott Kožuchov község felé. Egy kereszteződésnél eddig ismeretlen körülmények között áttért a szemközti sávba, majd lehajtott az útról és egy fának csapódott.

Az ütközés során a sofőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Az csak a boncolást követően fog kiderülni, hogy a sofőr fogyasztott-e alkoholt.

Az eset során keletkezett kárt 5000 euróban határozták meg. A rendőrség emberölés vádjával indított eljárást. 

noviny.sk/para