Halálos következményei lettek annak, hogy egy férfi 10 perc alatt megivott másfél liter kólát

Óriási hőség volt, ezért egy kínai férfi úgy döntött, Coca Colával frissíti fel magát – ekkor még nem tudta, hogy ez az életébe kerül.

A Daily Mail beszámolója szerint a 22 éves férfinek nagyon melege volt, ezért, hogy felfrissítse magát, 10 perc alatt megivott 1,5 liter Coca Colát. Hat órával később a fiatalember orvoshoz ment, mert erős gyomorfájdalmai voltak, emellett fel is puffadt.

A kórházban aztán kiderült, fatális következményei lettek annak, hogy a férfi gyorsan megivott olyan mennyiséget az üdítőitalból. A beleiben ugyanis felhalmozódott a gáz, ami nyomás hatására behatolt a vénájába, a máj egyik fő vérellátójába. Az első vizsgálatok magas pulzust és alacsony vérnyomást állapítottak meg, emellett gyorsan lélegzett. A további kivizsgálást követően alacsony oxigénellátás okozta sérülést is megállapítottak nála.

Az orvosok azonnal cselekedtek: igyekeztek felszabadítani a gázokat az emésztőrendszeréből, valamint gyógyszereket kapott, amelyek feladata a máj védése és a többi szerv stabilizálása voltak. Csakhogy a kezelés nem vált be, 12 órával később a tesztek kimutatták, hogy a máj súlyosan károsodott, nem sokkal ezután pedig a férfi elhunyt.

Nathan Davies brit biokémikus viszont nem tartja valószínűnek, hogy másfél liter Coca Cola megivása egy ember halálát okozná. Véleménye szerint az eset mögött bakteriális fertőzés állhat, amely közismerten gáztermelődést okoz, illetve a fent leírt problémákhoz vezethet. Emellett azt állítja, hogy hasonló üdítők fogyasztása nem jár feltétlenül fatális következményekkel.


(Daily Mail)