Halálra gázoltak egy nőt a 63-ason Egyházgellénél

Minden valószínűség szerint halálra gázoltak egy embert Egyházgellénél (Dunaszerdahelyi járás) a 63-as főúton.

Halálra gázoltak egy nőt a 63-ason Egyházgellénél
Rendőrségi felvételek

A mentők Dunaszerdahely felől Pozsony irányába haladva az út mentén találtak rá az elütött személy szétroncsolódott testére. Információink szerint még megpróbálták újraéleszteni, de már nem sikerült.

A történtek körülményeiről egyelőre pontosabb információval nem rendelkezünk, vélhetően azonban a nő félreállt a kocsijával az út szélén, majd egy autó, könnyen lehet, hogy egy teherautó elüthette. A gázoló mindenesetre nem volt a helyszínen.

Információink egy részét megerősítette Zlatica Antalová kerületi rendőrségi szóvivő is. Egy 45 éves hölgyről volt szó, aki Škoda Fabiájával állt le az út szélén, majd kilépett az úttestre. Az első kamionosnak még sikerült kikerülnie, a következő, ismeretlen jármű viszont elgázolta, majd elhajtott.

Antalová közölte, hogy a tragikus baleset után a rendőrök ellenőriztek egy teherautót, amely arra járhatott, de azon nem találtak a gázolásra utaló nyomokat. Ezt követően kérték a Pozsony megyei rendőröket is, hogy ellenőrizzenek olyan járműveket, amelyeknek közük lehetett a balesethez

(parameter)