Hamarosan Gellében és Sárosfán is tiszta lehet a vezetékes ivóvíz

2018. január 18. - 10:55 | Régió

Zajlik, illetve befejeződött a szűrőberendezés beszerelése a két falu kataszterében lévő kutaknál.

Hamarosan Gellében és Sárosfán is tiszta lehet a vezetékes ivóvíz
A nádasdi torony (Fotó: Paraméter)

Vajas Imre egyházgellei polgármester arról tájékoztatott bennünket, hogy kedden a szolgáltató egy órára leállította a vezetékes vízszolgáltatást – ami egyébként is szennyezett, fogyasztásra alkalmatlan –, mégpedig a szűrő beiktatása miatt. A napokban pedig megkezdődhet a vezetékek tisztítása.

Ezt érdeklődésünkre megerősítette Sebő László, a Nyugat-Szlovákiai Vízművek dunaszerdahelyi kirendeltségének igazgatója is. „A beszerelést a berendezést beszállító cég végzi mindkét faluban. Gellében most következik a hálózatöblítés, hétfőn viszont reálisnak látom a mintavételt” – jelentette ki.

Ha a vízművek hétfő le tudja venni a mintát, Sebő szavai szerint azt még aznap el is szállítják Pozsonyba, ahol egy speciális berendezéssel ellátott laboratóriumukban kivizsgálják, estére pedig meg is lehet az eredmény.

„Remélem, hogy a csallóköznádasdihoz hasonlóan száz százalékos hatásfokkal működik majd” – szögezte le.

Mint mondta, szoros kapcsolatban állnak a Regionális Közegészségügyi Hivatal vezetőjével, akinek hatáskörébe tartozik határozni arról, mikor alkalmas ismét fogyasztásra a vezetékes víz. Sebő véleménye szerint ez még várhatóan hétfőn vagy kedden megtörténik a gellei kútra csatlakozó két falu, Egyházgelle és Lúcs esetében.

Kapcsolódó cikk:
„Nézzünk tükörbe! Ami megtörtént, annak mi vagyunk az okozói!”

A gellei szerelési munkálatok befejeztével pedig megkezdődik a berendezés beiktatása a szomszédos Sárosfán. „Értesítést kaptunk róla, hogy csütörtökön kezdik meg a szerelést, azt viszont előre nem lehet tudni, hogy meddig tart majd. Amíg ez a helyzet fennáll, továbbra is járnak az ivóvizes tartálykocsik naponta délelőtt és délután” – árulta el megkeresésünkre Földváry Terézia, a község polgármestere.

Sebő László ennek kapcsán elmondta, hogy a vízművek végzi a faluban az előkészítést, információi szerint azonban ezt már befejezték a tegnapi nap folyamán. „Ha nem jön közbe semmi komplikáció, egy hét alatt ott is késznek kellene lennie a szűrőberendezésnek, abban az esetben pedig január végére tiszta lehet a vezetékes ivóvíz” – húzta alá.

Ez azt jelenti, hogy az ünnepeket is beleszámítva másfél hónap kellett ahhoz, hogy helyreálljon a központi ivóvízellátás.

Csakhogy mind Egyházgelle, mind Lúcs, mind pedig Sárosfa esetében kevesen csatlakoznak a központi vezetékre. Lúcson a legalacsonyabb az arány, mindössze 10% körüli, Gellében a lakosság harmada, és Sárosfán is csak ennél alig többen fogyasztanak vezetékes ivóvizet.

A vízművek saját költségére mindegyik érintett faluban négy helyi kútból vett mintát, mely kutakat a polgármesterek jelölték ki. Földváry Terézia elmondta, hogy Sárosfán a 12 méter mélyre fúrt kutak esetében néhol nagyon is a határérték körül mozgott az atrazinszennyezés, Lúcson ezt ugyancsak kimutatták. Sebő László is megerősítette, hogy akadtak olyan kutak, ahol a határértéken belül maradt a szennyeződés, ugyanakkor voltak olyanok is, ahol azt meghaladta.

Ez azt jelenti, hogy a lakosság egy része továbbra is csak saját felelősségére fogyaszthatja a kúti vizét. Hiába a szennyezés, a vízművek igazgatója elmondta, nem tapasztalták, hogy megnövekedett volna az érdeklődés a központi vezetékhez való csatlakozás iránt.

Az összes cikkünk a témában: ITT

(SzT)