Három autó lángolt az éjszaka Galántán

Hajnali kettőkor több, lángokban álló autóhoz riasztották a tűzoltókat a galántai Vasutas utcába.

Mária Zaťková belügyi szóvivő közölte, hogy a galántai hivatásos tűzoltók két kocsival összesen nyolcan érkeztek a helyszínre, ahol kiderült, hogy három autó ég, egy közvetlenül mellettük parkoló járművet pedig szintén fenyeget a tűz.

A lángok eloltásához magas nyomású C tömlőt használtak, ezzel egyidejűleg pedig a negyedik autót is hűtötték. A bevetés a szóvivő közlése szerint hajnali öt órára ért véget.

Senki nem tartózkodott a helyszínen, mikor a tűzoltók odaértek, személyi sérülés sem történt. Egyelőre nem tudni, pontosan mi okozta a tüzet, ezt a tűzvizsgáló hivatott megállapítani.

A keletkezett közvetlen anyagi kár az előzetes becslés szerint 27 ezer euró.

(parameter)