Három baleset Galánta körül - frontális karambol, részeg gázoló, három elgázolt idős asszony!

Három baleset is történt a keddi nap folyamán Galánta környékén. Az első a város körüli elkerülőúton.

Három baleset Galánta körül - frontális karambol, részeg gázoló, három elgázolt idős asszony!
Helyszíni felvételek - További felvételekért kattints!

Egy Mitsubishi L 200-as Taksony felől érkezett a körforgalomhoz, majd Diószeg felé hajtott ki, de egyből átkanyarodott a menetiránnyal ellentétes sávba és ott frontálisan ütközött egy Škoda Kodiaqkal. A karambol következtében mindkét autó lerepült az útról, sofőrjeik könnyebben megsérültek - tájékoztatta a Paramétert Martina Kredatusová kerületi rendőrszóvivő.

Alighogy itt végeztek a rendőrök, már mehettek is a következő balesethez: Nagymácsédon egy Škoda Octavia ütött el egy 70 éves asszonyt a biciklijén. Az idős néni az út szélén haladt, ugyanabba az irányba mikor az autó. Amikor a 37 éves sofőrt megszondázták, kiderült, hogy mi lehetett a bibi. A fickó ugyanis 0,85 mg/l alkoholt fújt, ami 1,77 ezreléknek felel meg.

Már sötétedés után a sopornyai templomból tartott hazafelé egy 70 és egy 80 éves asszony, amikor velük is megtörtént baj. Épp a zebrán haladtak át, amikor egy Škoda Felicia elütötte őket. A földre estek, és megsérültek, emiatt pedig kórházba szállították őket. Sérülésük mértékéről nem kaptunk információt.

A rendőrség mindhárom eset körülményeit vizsgálja, az viszont biztos, hogy az ittas sofőrt akár egy évig terjedő börtönbüntetésre is ítélhetik.

(parameter)