Három ember életét vesztette egy közúti baleset során - a vádlottat szabadlábra helyezték
A Kassai Kerületi Bíróság szabadlábra helyezte Ivan M.-t, aki februárban Kassán okozott közúti balesetet, mely során három ember életét vesztette.

A döntés nem azt jelenti, hogy a férfi ellen megszűnt az eljárás, hiszen továbbra is érvényben van ellene a testi sértés és általános veszélyeztetés miatt emelt vád. Ivan M. így most szabdlábon védekezhet.
A balesetben hárman meghaltak: egy 64 éves férfi, aki egy Škoda Fabia gépjárművet vezetett, valamint egy 67 és egy 59 éves gyalogos nő.
Az eddigi információk szerint a BMW sofőrje eddig ismeretlen okokból autójával az ellenkező irányba hajtott, ahol nekiütközött egy Škoda Fabiának.
„Az eddigi nyomozás azt mutatja, hogy ezúttal is a gyorsaság volt az egyik tényező, amely három ártatlan ember halálát okozta. Kiderült, hogy az ütközéskor a BMW sofőrje lényeges túllépte a megengedett maximum sebességet“ – mondta korábban Lenka Ivanová rendőrségi szóvivő.
A férfi azzal védekezett, hogy epilepsziás rohama volt, ezért nem emlékszik a tragédia pontos részleteire. (Arról, hogy ez mennyiben állja meg a helyét, ITT írtunk részletesebben)
A kassai férfi 4-től 8 évig terjedő börtönbüntetésre számíthat, amennyiben beigazolódik a bűnössége.
(Korzár)