Hatalmas utcai balhé volt Csallóközcsütörtökben, tucatnyi zsarunak kellett rendet tenni!

2017. június 21. - 12:18 | Régió

A Paraméter úgy értesült, két nagyobb csoport, összesen több tucatnyian kerültek összetűzésbe a dunaszerdahelyi járásbeli községben hétfőn késő este.

Hatalmas utcai balhé volt Csallóközcsütörtökben, tucatnyi zsarunak kellett rendet tenni!
Illusztrációs felvétel - TASR-archív

Értesülésünket megerősítette Mária Linkešová, a Nagyszombati Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője is.

„Este 22 óra előtt közrendzavarás miatt riasztották a rendőrséget a községbe, helyi férfiak és a faluban elszállásolt személyek között alakult ki incidens” – fejtette ki.

Mint megtudtuk, a balhé egy helyi kocsmában kezdődött, majd az utcán folytatódott. „Úgy tudom, részben vendégmunkások, részben helyiek voltak, de az önkormányzatnak nincs jogosultsága igazoltatni őket. Ez a rendőrség dolga” – válaszolt kérdésünkre Őry Péter, Csallóközcsütörtök polgármestere.

„Két nagyobb csoport állt egymással szemben, akik egymást sértegették, veréssel fenyegették” – szögezte le a rendőrségi szóvivő.

Úgy tudjuk, az egész incidens odáig fajult, hogy mintegy 80-an kapcsolódtak be a szájkaratéba és lökdösődésbe, ezért a rendőröket is arányos létszámban vezényelték ki a helyszínre.

Linkešová elmondta, hogy több járásból összesen 16 járőr érkezett a községbe. „A kialakult helyzetet sikerült lecsillapítani, és a két csoportot eltávolítani egymástól” – húzta alá. Hozzátette, a rendőrség még ezután is a helyszínen maradt, és figyelemmel kísérték, mi történik.

„Személyi sérülés és vagyoni kár nem történt” – hangsúlyozta Linkešová.

Őry Péter elmondta, nem tud arról, hogy a múltban történt volna ehhez hasonló incidens, és bízik abban, hogy egyedi elfajult esetről van szó. „Beszélhetünk a szállásadókkal, de egyéb módon nem tudunk hatni rájuk, nem szabhatjuk meg nekik, hogy kinek adják ki a szobáikat. Szerintem a rendőrség a megfelelő módon kezelte az ügyet. A kedélyek csitítását célozta a fellépésük, és nem ugrasztották őket össze, közben a leselkedőket hazaküldték” – szögezte le.

Azt nem tudni, mi volt a kiváltó oka az összetűzésnek, ki kezdeményezett, kié volt az első rossz szó, és hogyan eszkalálódott kis híján véres utcai összecsapássá az egész. Azt viszont mindenesetre megjegyezhetjük, hogy a higgadtság és az egymással szembeni alapvető, kölcsönös tolerancia még nem vezetett rosszra.

(SzT/-nok)