Házkutatást tartott a rendőrség a párkányi zenélő háznál

2018. augusztus 24. - 11:05 | Régió

A házkutatásnál jelen volt a ház tulajdonosa is, akit korábban előzetes letartóztatásba helyeztek zaklatás miatt.

Házkutatást tartott a rendőrség a párkányi zenélő háznál
Fotó: Rendőrség (Facebook)

Pénteken reggel rendőrök jelentek meg a párkányi zenélő háznál, a bíróság ugyanis házkutatást rendelt el. Tulajdonosa ellen az ügyészség márciusban indított eljárást. Renáta Čuháková, nyitrai kerületi rendőrszóvivő tájékoztatása szerint az 56 éves nőt zaklatással gyanúsítják, a rendőrség pedig a bizonyítékok és szakvélemények begyűjtését, valamint tanúk és károsultak meghallgatását követően arra jutott, hogy „a gyanúsított a polgártársai életminősége lerontásának szándékával cselekedett”.

A ház tulajdonosa rendőri kísérettel érkezett a helyszínre. A Joj Televízió információi szerint a szomszédai félnek tőle, obszcén szavakkal illeti és fenyegeti őket.

A párkányi zenélő ház tulajdonosát augusztus 6-án, hétfőn tartóztatták le életveszélyes zaklatás miatt.

N. Éva megközelítőleg 16 éve játssza a hangszórókon keresztül Placido Domingo áriáját. Nem tartotta tiszteletben a Legfelsőbb Bíróság ítéletét sem, amely elrendelte a zene leállítását.

Ez év májusában pert vesztett a Paraméter ellen. A felperes becsületsértéssel és szellemi tulajdon jogtalan használatával vádolta hírportálunk kiadóját.

Részletes összefoglalónk:

Másfél évtizedig szellemi börtönbe zárta szomszédait, most ő került egy valódiba

(noviny.sk)