Hiába szavazták meg, jövőre is marad a rendszámtáblák értelmetlen cseréje

A koalíció módosította az SaS már elfogadott törvényét a rendszámtáblák megtartásáról, amely jövő márciusban lépett volna érvénybe – írja a Denník N.

Hiába szavazták meg, jövőre is marad a rendszámtáblák értelmetlen cseréje
Fotó: TASR - illusztráció

Az eredeti tervek szerint 2022 márciusától véget ért volna a rendszámtáblák értelmetlen cseréje, a parlament ugyanis még márciusban megszavazta, hogy az autó eladása után is megtartható legyen a rendszám.

A módosítás lényege, hogy a jelzés átvihető lesz egyik tulajdonosról a másikra függetlenül attól, hogy az adott járásban van-e az állandó lakhelye. Emellett országos rendszámokat vezetnének be, amelyeken már nem lesz feltüntetve a járás betűjele.

A koalíció azonban váratlanul 2023 januárjára halasztotta a törvény életbelépését.

Mindez Miloš Svrček (Sme rodina) módosító javaslata által történt, amelynek kidolgozására Andrej Doležal (Sme rodina) közlekedési miniszter bízta meg. A minisztérium szerint ugyanis 2022 márciusáig nem győznék az információs rendszerek módosítását.

A lap arra is rámutatott, hogy az állam évek óta nem választott új beszállítót a rendszámtáblákra, azokat több mint 20 éve ugyanonnan rendelik, nem mellesleg túlárazva.

Az SaS képviselői már 2016-tól harcolnak a rendszámtáblákat érintő törvény módosításáért. Akkor még ellenzékből próbálkoztak, a Smer-kormány viszont lesöpörte az asztalról a javaslatukat. Miután a párt kormányra került, képviselői Marián Viskupičcsal az élen ismét elkészítették a módosítást, amelyet 2021 márciusában jóvá is hagytak, és 2022 márciusától kellett volna életbe lépnie.

Azzal érveltek a javaslat mellett, hogy a rendszámtáblák cseréjének eltörlésével az állam és a sofőrök is jelentős pénzt spórolnak meg. Emellett környezetvédelem szempontjából sem elenyésző az újítás, ugyanis így sokkal kevesebb rendszám kerül majd megsemmisítésre.

Viskupič javaslata alapján egyúttal az országos rendszámokat is bevezették volna, amelyeken már nem jelölték volna a járásokat. „Azzal, hogy a javaslat szerint a rendszám áthelyezhető lenne egyik járműről a másikra, elveszik a járás szimbolizálásának jelentősége” – magyarázta akkor a képviselő.

Jelenleg Szlovákiában olyan rendszámmodell használatos, amely az autóhoz és a járáshoz kötődik. Egy jármű hagyományos rendszáma úgy tevődik össze, hogy az első két, járást jelölő betű után egy számsor következik 001-től 999-ig, ezután pedig egy betűkombináció AA-tól ZZ-ig. A jelenlegi törvény szerint, amennyiben a tulajdonos járáson belül adja el a járművét, a rendszám rajta marad a kocsin. Viszont, ha a tulajdonos elköltözik egy másik járásba és megváltoztatja az állandó lakhelyét, akkor az autó rendszámát is ki kell cserélni.

Az új törvény szerint viszont már megszűnik az úgynevezett kétlépéses átjelentési procedúra is. „Ha a tulajdonos eladta az autóját, be kellett mennie a közlekedésrendészetre, ahol az új tulaj meghatalmazásával kijelentette járművét, az új tulajdonosnak pedig el kellett mennie az ő járásában lévő közlekedésrendészetre, ahol bejelentette a kocsit. Ezt most majd egyszerre és egy helyen lehet elintézni, bárhol az országban” – magyarázta márciusban Radovan Sloboda, a törvényjavaslat egyik beterjesztője.


(DenníkN/para)