A Híd megnyitja az R2-es gyorsforgalmi ügyét a Smer és az SNS előtt

2017. augusztus 2. - 20:27 | Belföld

A Koalíciós Tanács csütörtökön ül össze.

A Híd megnyitja az R2-es gyorsforgalmi ügyét a Smer és az SNS előtt
Fotó: TASR

Ezen foglalkoznak majd az R2-es Rozsnyótól Kassa irányába megépítendő szakaszával is. Ezt a SME számára annak több koalíciós forrása is megerősítette. Az R2-es gyorsforgalmi út témáját a Híd tervezi megnyitni.

Az R2-es Rozsnyó-Szádalmás szakaszának megépítésével összefüggésben már több tüntetést is tartottak. Az embereknek ugyanis nem igazán tetszett a pénzügyminisztériumhoz tartozó, Értéket a Pénzért Intézet előzetes állásfoglalása, melyben azt közölték, nem ajánlják megépíteni az említett szakaszt, melynek része a szoroskői alagút is. Ezt a verziót ugyanis nem tartják gazdaságosnak, és azt tanácsolják, vizsgálják meg az I. osztályú út kiszélesítésének lehetőségét. Hozzátették, hogy az érintett szakasszal kapcsolatos végleges javaslatukon még dolgoznak.

Érsek Árpád (Híd) közlekedésügyi miniszter a jelenlegi út kiszélesítését nem tartja elegendő megoldásnak. Nem ért egyet azzal sem, hogy a gyorsforgalmi megépítésével a munkanélküliség csak annyival csökkenne, mint anélkül.

Bugár Béla Híd-elnök azzal érvelt az egyik tüntetésen, hogy az R2-es a kormányprogram része, aki pedig nem ért vele egyet, az a koalíciós szerződést vonja kétségbe. Éppen ezért felszólított a Koalíciós Tanács összehívására. A kormányprogramban az áll, hogy a kormány folytatja a közlekedési infrastruktúra fejlesztését, különös tekintettel az R2-es, R3-as, R4-es és R7-es gyorsforgalmi utakra.

Ugyancsak szóba kerül majd a tanácson az oktatásügyi minisztérium által jóváhagyott kutatás-fejlesztési támogatások ügye. Ezt maga Robert Fico erősítette meg a Facebook oldalán azzal, hogy azt mondta, arról közös nyilatkozatot tesznek majd a tanács után.

A pénzek szétosztása miatt az ellenzék már az SNS-es miniszter, Peter Plavčan fejét követeli, és azt is, hogy vegyék el a párttól a minisztérium irányítását. A támogatások jóváhagyása ügyében már nyomozást indított a NAKA is.

(SME)