Húszan sérültek meg egy balesetben Győr közelében

Húszan sérültek meg a Mezőörsnél péntek délután történt, halálos áldozatot is követelő balesetben - közölte a rendőrség este a honlapján.

Húszan sérültek meg egy balesetben Győr közelében
Fotó: Nagy Gábor / Kisalföld.hu

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint egy 59 éves petőházi férfi teherautóval haladt Kisbér felől Győr irányába a 81-es főúton, amikor Mezőörsnél - eddig tisztázatlan okok miatt - elsőként érintőlegesen ütközött egy szemből érkező személyautóval, majd pedig frontálisan nekiütközött az a mögött haladó Volán autóbusznak. A balesetben a teherautó sofőrje a helyszínen életét vesztette.

A buszon 30-an utaztak, közülük 20-an sérültek meg. A sérültek egy részét a mentők a helyszínen ellátták, többeket kórházba vittek.

A helyszíni szemle és a műszaki mentés este véget ért, így ismét zavartalanul haladhat a forgalom.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset miatt indított eljárásban vizsgálja az ütközés körülményeit - írták.

(MTI)