Így csinál ki a mozdony, ha a tilos jelzés ellenére az átjáróra hajtasz

2018. június 4. - 18:43 | Régió

Május 28-tól június 4-ig közlekedésbiztonsági akciót hajtott végre a vasúti rendőrség.

Fotók: Cséfalvay Á. András

A szlovákiai biztonsági hét egy baleset-szimulációval végződött, melynek helyszíne a légi (Dunaszerdahelyi járás) vasúti átjáró volt. Az esemény során a média képviselői, illetve a környező iskolák helyszínre vezényelt diákjai azt vehették szemügyre, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha a tilos jelzés ellenére egy kerékpáros át akar kelni az átjárón.

A balesetet természetesen nem élő emberen, hanem egy bábun demonstrálták, ám a végeredmény így is elég sokkolóra sikerült: a mozdony teljes egészében maga alá gyűrte a kerékpárt, a bábut pedig darabjaira szakította. Íme videón:

A szimulációt a helyszínen kísérte figyelemmel Érsek Árpád (Híd) közlekedésügyi miniszter, Ľubomír Ábel országos rendőrfőkapitány-helyettes, Marek Petruš, a vasúti rendőrség igazgatója, valamint Igor Polák, a Szlovák Vasút (ŽSR) vezérigazgató-helyettese.

"A mi feladatunk, hogy felhívjuk a figyelmet az olyan balesetek következményeire, amelyekből lehetetlen jól kijönni. Közeleg a nyári szünidő is, ebből kifolyólag pedig fontosnak tartom, hogy a kerékpározó gyermekek is tudatosítsák, mennyire súlyos következményekkel járnak az ilyen figyelmetlenségekből eredő szerencsétlenségek"

- nyilatkozta Érsek Árpád a szimuláció után.

A tragikus balesetek száma csökken, de nem az átjárókon

Ľubomír Ábel országos rendőrfőkapitány-helyettes a helyszínen arról tájékoztatta az összegyűlt újságírókat, hogy EU-s viszonylatban a szlovákiai közlekedésbiztonság kiváló helyen szerepel, a tragikus kimenetelű közlekedési balesetek száma - a 2017-es év hasonló időszakához képest - idén 9 százalékkal csökkent.

Ábel ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a nyári turistaszezon kezdete mindig problematikusnak számít az utakon, és ezért is fontos az, hogy a Légen bemutatott szimulációval demonstrálják, milyen fontos az odafigyelés.

A baleseti statisztikákról Marek Petruš, a vasúti rendőrség igazgatója tájékoztatta a sajtó képviselőit:

"Szlovákia területén tavaly 134 baleset történt a vasúti átjárókon, ebből 37 aktív biztosítással ellátott átjárókon, ezek során négy személy veszítette életét. 2018-ban május végéig 44 balesetet regisztráltunk az átjárókon, ezek közül 11 baleset a biztosítás nélküli, 33 pedig a biztosított átjárókon történt. Ezek során 5 személy vesztette életét."

Igor Polák, a Szlovák Vasút (ŽSR) vezérigazgató-helyettese szerint a ŽSR mindent megtesz azért, hogy a vasúti átjárókat aktív biztosítóberendezéssel - fénysorompóval és/vagy sorompóval - lássák el, amivel az országban található 2092 átjáró többsége rendelkezik is.

A közúti közlekedés résztvevőit az ilyen bemutatókkal kívánják tájékoztatni arról, milyen fatális következményei lehetnek, ha a tilos jelzés ellenére ráhajtanak az átjáróra.

"Fontos, hogy a sofőrök, a gyalogosok, a kerékpárosok tudatosítsák: ha tilos jelzést kapnak, vagy ha az átjárónál stoptábla van, saját érdekükben kötelesek megállni. Ma csak egy bábu és egy kerékpár volt az áldozat, de ha emberéletről van szó, az súlyos traumát okoz az áldozat családtagjainak és a mozdonyvezetőnek is, aki tehetetlen az ilyen helyzetekben"

- mondta Polák.

(db)