Így szavaznak az emberek a Dunaszerdahely környéki falvainkban

2020. február 29. - 17:15 | Régió

Úgy tűnik, a csallóközi falvakban is megnőtt a szavazási kedv. Portálunk körülnézett, hogy milyen a választási hangulat Csallóközkürtön, Vásárúton, Felsővámoson, Pozsonyeperjesen és Tallóson.

Így szavaznak az emberek a Dunaszerdahely környéki falvainkban
Fotó: Paraméter

Csallóközkürtön 15 óra után jó hangulatban várták a választókat. A bizottság tagjai elmondták, a helyiek már reggel óta egymásnak adják a kilincset.

Férfiak és nők, fiatalok és idősek egyaránt megjelennek, hogy leadják voksukat. A bizottságtól azt is megtudtuk, ez a szellemiség minden választáskor jellemző a falura, vagyis az emberek rendre kinyílvánítják véleményüket szavazat formájában.

Vásárúton két választóhelyiségben van mód szavazni.

A lakosok lakhelyük szerint két körzetre vannak osztva. Látogatásunkkor, négy óra környékén nekünk is várakoznunk kellett, hogy fogadjanak minket, ugyanis állt a sor az urnák előtt.

A bizottsági tagok elmondása alapján ez jellemezte az egész eddigi napot. Már reggel 7-kor kisebb sor állt a szavazókörként funkcionáló kultúrháznál.

Felsővámoson egyetlen szavazóhelyiség működik, ide nem sokkal 16 után érkeztünk meg, ahol szintén egy kisebb sor fogadott bennünket. A bizottság elnöke elmondta, a 770 lakosból 300-an addigra már leadták szavazatukat.

Pozsonyeperjesen 17 óra előtt a közel 1300 választóból durván 500-an már leadták szavazatukat. A bizottság elnöke elmondta, reggel 7 órakor leült az asztalhoz, majd csak 10.00-kor tudott felállni onnét, addig ugyanis megállás nélkül érkeztek az emberek. Azóta is folyamatosan érkeznek a voksolni vágyók. A legutóbbi polgármesteri választásokon mintegy 900 lakos adta le a voksát, ami az elnök szerint szép számú érdeklődésnek számít. Kifejtette továbbá, a tapasztalataik alapján nagy számú szavazóra még 18 és 19 óra között számítanak.

Tallósra 17 után pár perccel látogattunk el, ahol az 1310 választópolgárnak vagy 35%-a leadta már a voksát.

Az előző parlamenti választáskor 60%-os volt a részvételi arány a faluban.

A bizottság elnöke elmondta, bíznak benne, hogy 8 óra körül még néhány fiatal megjelenik az esti szórakozás kezdete előtt. Korosztályt és nemet tekintve eddig a vegyes volt a részvétel.

Kapcsolódó cikkünk:

Dunatőkésen, Nagyudvarnokban és Pódafán is magasabb a részvételi arány, mint négy éve

(SzC)