Ilyen limuzint még nem láttál, az tuti!

Az ötlet még 2006-ban született, majd 12 évig tartott megvalósítani.

Ilyen limuzint még nem láttál, az tuti!
Fotó: Nový Čas

A Limo-Jet ötletének egyik megvalósítója a minnesotai Frank DeAngelo, aki maga sem gondolta volna, hogy ilyen sokáig fog tartani.

Először meg kellett szerezni egy Learjet vázát, ami a feladat könnyebb részének bizonyult. Az alumíniumborítást ugyanakkor nem arra tervezték, hogy hosszú utakat tegyen meg a szárazföldön. Az acélmerevítést és az acél alvázat volt a legnehezebb megoldani. Ebben pedig már versenyautókat gyártó cégek szakemberei is részt vettek. 

Azután a villanyvezetékezést is meg kellett oldani, majd kicserélni a gép motorját, ami végül egy General Motors Vortec V8-as lett.

Végül összesen mintegy 100-an dolgoztak rajta, az átalakítás pedig 870 ezer dollárba került.

Az 5,4 tonnás, csaknem 13 méter hosszú masina nem épp gyors, de kimondottan stílusos belépőt kölcsönöz ahhoz, hogy a repülőtérről elhozzon valamilyen partyra. Tavaly év végén használták először, idén pedig már azt tervezik, hogy bérbe adják.

(Čas.sk)