Inflációs záradék lépett életbe a pozsonyi Volkswagenben – közel 200 euróval nő a dolgozók fizetése

Az inflációs záradéknak köszönhetően átlagban 170 euróval nőtt a pozsonyi Volkswagen autógyár több ezer dolgozójának a fizetése – írja a HN.

Inflációs záradék lépett életbe a pozsonyi Volkswagenben – közel 200 euróval nő a dolgozók fizetése
Illusztráció (Fotó: TASR)

A szakszervezet és a vállalat vezetősége 2019-ben egyezett meg az új négyéves kollektív szerződésről, amely évente átlagban 5,9 százalékos fizetésemelést, valamint háromszor 800 eurós bónusz kifizetését garantálta. Ezt követően a szerződést újabb egy évvel meghosszabbították. A cél az volt, hogy Wolfsburgban prezentálhassák az érdeklődést, hogy az üzem megszerezhessen egy új, félmilliárdos projektet a Volkswagen Passat és a Škoda Superb modellek képében. Ez végül össze is jött, ennek eredménye pedig a tavalyi 4,5 százalékos újabb bérnövekedés lett. Most az egyre növekvő infláció miatt életbe lépett az inflációs záradék, ami a lehetőségek szerint igyekszik egyensúlyba hozni az egyenlőtlen küzdelmet az extrém inflációval.

Lucia Kovarovič Makayová, a pozsonyi Volkswagen szóvivője a HN-nek elmondta, tavaly szeptemberben 4,5 százalékkal emelték a dolgozók bérét, most pedig újabb 8,3 százalékkal emelik, hogy kiegyenlíthessék az átlagos éves infláció 12,8 százalékos szintjét. A szóvivő szerint a dolgozók már idén számíthatnak az újabb béremelésre.

Az üzemben több tarifaosztály van érvényben. Az emelésnek köszönhetően egy átlagos keresettel rendelkező dolgozó az előző hónaphoz képest 169 euróval javíthat fizetésén, ami így havi 1490 euróra emelkedhet. Viszont ebben az esetben nem a teljes átlagfizetésről van szó – ez valójában már a legutóbbi tarifaemelés figyelembevétele nélkül meghaladta a 2100 eurós összeget. Olyan juttatásokat is beleszámítanak például, mint a személyes vagy csapatértékelést, a 13. és 14. havi fizetést, vagy a gazdasági eredményekért járó jutalmat.


(hnonline.sk)