Ismert sporttisztviselő gázolta halálra a pozsonyi buszmegállóban várakozó főiskolásokat

Tragikus közúti baleset történt vasárnap este, amely során egy személyautó belehajtott a pozsonyi Zoch utcában egy buszmegállóba, ahol többen várakoztak. Az eset során négy főiskolás vesztette életét. Időközben ismertté vált a sofőr kiléte – írja a TV Noviny.

Ismert sporttisztviselő gázolta halálra a pozsonyi buszmegállóban várakozó főiskolásokat
Fotó: TASR

A portál szerint a járművet Dušan Dědeček, a Szlovák Siketlimpiai Szövetség főtitkára vezette. A TV Noviny szerint a kocsiban ült a fia, Lukáš is, aki ellenőrként tevékenykedik a szövetségben. Őt súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Hamran István országos rendőrfőkapitány hétfőn megerősítette, hogy a sofőr szervezetében 1,6 ezrelék alkoholt állapítottak meg. Roman Mikulec belügyminiszter tájékoztatása szerint az áldozatok főiskolai hallgatók voltak, némelyiküknek pedig hétfőn lett volna az első napja.


(tvnoviny.sk)