Ízig-vérig szülők – a Süll család csodálatos története

A Süll család jelenleg Komáromban éli mindennapjait. Süll Kinga (39) egyházzenész és lelkész, ezen túl a Selye János Egyetem oktatója, Ringató-vezető, kórusvezető. Kinga pályaválasztása szinte egyértelmű volt, hiszen szülei és nagyszülei egyaránt lelkészként tevékenykedtek. Férje, Süll Tamás (40) szintén református lelkésznek tanult, hosszú évekig élt e hivatásának. Közben azonban párkapcsolati tanácsadói végzettséget szerzett, mostanra pedig balett-tanulmányait is kamatoztatja. Ezek mellett nagy odaadással nevelik öt gyermeküket.

Ízig-vérig szülők – a Süll család csodálatos története
Balról Dömötör, Eszter, Benedek, Tamás, Kinga, Hajnalka, Csillag Virág (Cséfalvay Á. András felvételei - Továbbiakért kattints!)

Kinga és Tamás idén ünneplik huszadik házassági évfordulójukat. Ismeretségük azonban még korábbra nyúlik vissza. Kinga 13 éves volt, amikor belebotlott Tamásba. Egy ifjúsági táborban ismerkedtek meg, ott találkoztak először, majd egy éven keresztül csak levelezni tudtak egymással. A következő személyes találkozásukra egy évet kellett várniuk, amikor is ismét eljött a táborozás ideje. Tamás volt a kezdeményező fél.

„Lehetőséget nem, de kihívást láttam ebben az egészben”

– mondta mosolyogva. Végül kiderült, mégsem olyan lehetetlen meghódítani Kinga szívét, hiszen a mai napig boldog házasságban élnek. Bár rögös út vezetett a kapcsolatukig, megérte a harcot. „Teljesen más embert ismertem meg személyesen, mint akivel leveleztem. Volt egy időszak, amikor emiatt nem akartam tovább tartani a kapcsolatot Tamással, azonban szerencsére ő kitartó volt. Ezután egy új, már teljesen más minőségű iránta érzett szerelem alakult ki bennem, mint ami 13-14 éves koromban volt” – mesélte Kinga.

Egész fiatalon összeházasodtak, Kinga még csak 19 éves volt, azonban igen nagy volt bennük már ekkor az elhatározás, hogy együtt szeretnék leélni az életüket. Hat évig Németországban éltek. „Nagyon élveztük ezt az időszakot. Egyedül voltunk, távol mindentől és mindenkitől, így senki nem tudott beleszólni a kapcsolatunkba. Magunktól formálódhattunk olyanná, amilyenek vagyunk” – fűzte hozzá Tamás.

Fiatalon, már az egyetemi évek alatt megérett bennük a gyermekvállalás iránti vágy. „Németországban teljesen más az életstílus, mint itt, nálunk. Ott sok pár már az iskolai évek alatt gyermeket vállal. Ez nekünk is nagyon megtetszett, s úgy éreztük, az utolsó egyetemi évünkben meg is érkezhetne a csemeténk“ – árulta el Kinga. A sors azonban úgy hozta, hogy tervük nem sikerült. Kinga 26 éves koráig, több év próbálkozás után sem esett teherbe. Időközben hazaköltöztek szülőföldjükre.

Mivel már nagyon vágytak a babára, úgy döntöttek, örökbefogadnak egy gyerkőcöt. Beadták a hivatalos szervekhez a szükséges kérvényeket, végigvittek minden szükséges eljárást, majd felkerültek a várakozók listájára. Elsőként egy pár hónapos kisfiút látogathattak meg, azonban ekkor nem várt dolog történt.

„Nem éreztük azt, amit éreznünk kellett volna, teljesen lefagytunk. Emiatt hatalmas csalódás volt bennünk, saját magunkban csalódtunk. Nemet mondtunk a babára“

– osztotta meg velünk Tamás.

Azzal a tudattal tértek haza, hogy ezek után kevés esély van arra, hogy egy újabb lehetőséget kapjanak. Meglepetésükre mégsem ez történt. Néhány hónap elteltével ismét csörgött a telefonjuk, akkor egy négynapos kis csemetét látogathattak meg a kórházban. A házaspár elmondta, teljesen más érzések voltak bennük, mint az első gyermek esetében. Pár naposan már a kezükben tarthatták.

„Nagyon furcsa volt az egész. Már a telefonhíváskor azt éreztük, ő lesz a mi kisfiunk. Még nem is láttuk őt, de Tamás már összeszerelte a bölcsőt.“

Dömötör Sámuel végül egyenesen a kórházból, 12 naposan került hozzájuk.

Ezután néhány hónappal egy újabb meglepetés érte a Süll házaspárt: Kinga teherbe esett. Csillag Virág és Dömötör közt így pontosan egy év korkülönbség van. „Egy év lezajlása alatt lett két kisgyermekünk” – jegyezte meg az apuka. Három év múlva újabb gyermekáldás érte a családot, megszületett Benedek. Két évvel az ő születése után Kinga ismételten várandós lett, azonban sajnálatos módon Klára nem tölthetett sok időt a szüleivel, a születésekor el is távozott. „Ez eléggé összetört bennünket. Nehéz volt megérteni, hogy mi volt az oka ennek a szörnyűségnek. Ezután jött egy gyászidőszakunk, amit próbáltunk a gyerekekkel együtt átvészelni” – mondta el Kinga.

Nem telt el sok idő, a házaspár úgy határozott, újabb gyermeket fogad örökbe. „Dömötör érkezését nagyon jól éltük meg és úgy éreztük, nem kell ennek egyszeri alkalomnak lennie.” Újonnan végig kellett járniuk az egész örökbefogadáshoz szükséges utat, ugyanis addigra elévült az előző kérvényük. Körülbelül másfél évnyi várakozás után, június elején kiderült, Kinga babát vár. „Viccelődtünk vele, hogy majd biztosan most fognak hívni, hogy mehetünk megnézni egy gyermeket. Hát, így is történt! Pár héttel később lehetőséget kaptunk, hogy megismerjünk egy pici lányt” – osztotta meg velünk az anyuka. Itt azonban felütötte a fejét egy kisebb dilemma, ugyanis roma csecsemőről volt szó. Tamásban a kezdetektől élt a vágy, hogy roma babát fogadjanak örökbe, Kinga azonban kicsit félt ettől, mégis úgy döntöttek, elmennek megnézni őt.

„Azonnal lenyűgözött a kislány tekintete. Tudtuk, szükségünk van a picire, de mielőtt ezt hivatalossá tettük volna, leültünk megbeszélni a gyermekeinkkel is”

– fűzte hozzá Kinga.

Elmondták nekik, hogy egy roma kisbabáról van szó. A gyerekeknek semmi kifogásuk nem volt ellene, nagy örömmel várták az érkezését. Kinga, ahogy ő fogalmazott, további jelet is kapott, aznap este ugyanis egy kislánnyal álmodott. Azzal a kislánnyal, akit meglátogattak. Így teljesen egyértelművé vált a számukra, Eszter az ő családjukhoz tartozik. 2014 augusztusában került hozzájuk a kislány, 2015 januárjában pedig megszületett újabb saját gyermekük, Hajnalka.

Ha valaki, hát Kinga és Tamás ízig-vérig szülők! Boldogságban és harmóniában nevelik öt gyermeküket. Soha semmilyen tekintetben nem tesznek különbséget örökbefogadott és vér szerinti gyermekeik közt. Mindannyiuk ugyanabban a bánásmódban és szeretetben részesül. Mindez ott jártunkkor sugárzott a gyerkőcök arcáról.

A házaspár jelenleg teljesnek érzi életét, de azt elárulták, a gyerekek nagyon szurkolnak, hogy legyen még egy kisöccsük.

Szlávik Cyntia