Javasold a rendőröknek, hol mérjenek sebességet!

Újabb rendőrségi akciót tart novemberben a rendőrség a közutakon, melybe bekapcsolódhatnak az érdeklődő civilek is.


Fotó: rendőrség

A rendőrség hivatalos Facebook-oldalán hívta fel a figyelmet készülő akciójukra, melynek lényege, hogy bárki javasolhat a rendőröknek olyan útszakaszokat, amelyeken szerintük a sofőrök gyakran túllépik a megengedett haladási sebességet. A rendőrök ráadásul lehetővé teszik, hogy a civilek is velük tartsanak a sebességmérés közben.

Az emberek november 13. és 16. között javasolhatnak problémás szakaszokat a rendőröknek a belügyminisztérium hivatalos weboldalán, ahol az egyes megyék szerint egy táblázatot kell kitölteniük, majd postázniuk azt a belügy címére.

A táblázatban meg kell adnunk a járást, a település nevét, valamint a pontos utcát, illetve egy konkrétabb orientációs pontot (például a helyi alapiskolánál, autóbusz-állomásnál, bevásárlóközpont előtt, lakótelepen stb.)

Amennyiben a bejelenteni kívánt útszakasz lakott területen kívül található, abban az esetben kilométerek segítségével érdemes behatárolni a szakaszt. Fel kell továbbá tüntetnünk, hogy első-, másod- vagy harmadosztályú útszakaszról van-e szó, valamint a megjegyzések résznél részletezhetjük, miért számít a leírt útszakasz problémásnak.

A "Gyere velünk mérni!" elnevezésű akcióra november 25-én kerül sor 9 és 16 óra között.

A beérkezett javaslatokat a rendőrség kiértékeli, majd azok alapján eldönti, pontosan hol fognak sebességet mérni. Annak ellenére, hogy megelőzési akcióról van szó, a rendőrök kompromisszumok nélkül, a megszokott tarifák szerint fogják büntetni a gyorshajtókat.

A legfrissebb statisztikai adatok szerint a maximálisan megengedett haladási sebesség túllépése a leggyakoribb olyan szabálysértés, amely halálos balesethez vezet a közutakon.


(para)