Jelentősen csökken a Tesla Model 3 ára

Több mint ezer dollárral csökkenti Model 3 típusú járművének árát az elektromos autókat gyártó Tesla, miután február 1-jén lezárta költséges ügyfélajánló programját - közölte a társaság szóvivője szerdán.

Jelentősen csökken a Tesla Model 3 ára
-illusztráció- (Fotó: Pixabay)

A Tesla idén másodjára csökkenti a Model 3 árát, így a legolcsóbb változat 42 ezer 900 dollárba fog kerülni az Egyesült Államokban.

A társaság a vártnál kevesebb Model 3 típust adott át a tavalyi utolsó negyedévben, majd január elején minden járművének árát csökkentette, hogy ellensúlyozni tudja a környezetvédelmi adókedvezmény mérséklését.

Fotó: Youtube

Az autógyártó korábban bejelentette, több ezer munkahelyet számol fel és jelentősen növeli a Model 3 termelését, azt remélve, hogy annak alacsonyabb árával több vásárlót tud elérni, mint luxus járműveivel.

Terveik szerint az idén 360-400 ezer, a tavalyinál 45-65 százalékkal több Model 3 autót gyártanak, 2019 negyedik negyedéve és 2020 második negyedéve között pedig már el akarják érni az évi 500 ezres gyártási kapacitást.

(MTI)