Jelentősen drágul a cukor – kiderült, milyen árakra számíthatunk a boltokban

2022. szeptember 29. - 13:09 | Belföld

Kétharmadával nő a cukor ára Szlovákiában, sőt az a helyzet állt elő, hogy az ország importálásra kényszerül ezen a téren, noha a cukor az egyetlen, amiben Szlovákia gyakorlatilag önellátó – írja a TV Noviny.

Jelentősen drágul a cukor – kiderült, milyen árakra számíthatunk a boltokban
Illusztráció (Fotó: TASR)

Mint ahogy már megszokhattuk, a drágulás mögött ezúttal is a magas energiaárak állnak, az önellátóság elvesztése mögött pedig az idei gyenge terméshozam. Michal Abelovič, a Szlovákiai Cukorgyártók Szövetségének elnöke szerint azt feltételezik, hogy a bolti ár 1 euró körül mozoghat áfával együtt. A kristálycukor kilogrammonként legalább 40 centtel drágul.

A cukorgyártóknak legfőképpen gázra van szükségük a termeléshez. Abelovič szerint a cukoripar a legnagyobb gázfogyasztó, valamint jelentős villamosenergia-fogyasztó a szlovákiai élelmiszeriparban.

Az energiakrízis az idei termés feldolgozását követően kezd majd tükröződni az árakban. Ezt negatívan érintette az egész nyáron át tartó száraz időjárás. Abelovič becslése szerint a szárazság miatt idén 150 ezer tonna körül mozog majd a termelés, ami 90 százalék körüli önellátást jelent.


(tvnoviny.sk)