A társaság szerint az államnak nem őszinte érdeke a vasúti közlekedés liberalizálása.

A társaság szerint az államnak nem őszinte érdeke a vasúti közlekedés liberalizálása.
A menetrend hasonlóképpen alakul majd, mint 2020-ban.
Az utasok nagyobb kényelemre és jobb minőségre számíthatnak.
Kilenc év alatt megközelítőleg 25 millió utast szállítottak a Komárom–Pozsony vonalon.
December 12-én jár le a szerződésük és egyelőre nem tudni, ki jön utánuk.
Fél tíz előtt vonat elé hajtott egy személyautó Úszor és Vörösmajor között.
A győztes céggel tíz évre kötne szerződést az állam.
A menetjegyek minden kocsiosztályon tartalmazzák a helybiztosítást.
A Prága -Brünn -Pozsony -Ljubljana-Fiume útvonalon közlekedő vonatokon hálókocsi is lesz.
Ma indul az első vonat Pozsonyból egyenesen a tengerhez. Július 11-től minden nap!
De nem ám Budapesten, hanem Győrhöz egészen közel. Pont, ahol Áder János született.
Vasárnaptól az utasok rendelkezésére áll majd minden szolgáltatás, amelyek korábban is.
Ugyanez a korlátozott menetrend lesz érvényben hétközben is.