Keményen tépázza a válság a Škoda autógyártót, kiderült mennyivel kevesebb modelljük kerül idén piacra

A cseh Škoda Auto becslései szerint a chiphiány miatt idén negyedmillióval kevesebb autót lesz kénytelen legyártani. Meglátásaik szerint a félvezetőket érintő helyzet 2022 második felében javulhat.

Keményen tépázza a válság a Škoda autógyártót, kiderült mennyivel kevesebb modelljük kerül idén piacra
Fotó: TASR/AP

A Škoda autógyártó már korábban jelezte, hogy a chiphiány miatt kénytelen lesz az év végéig jelentősen korlátozni a gyártást az üzemeiben, adott esetben akár le is állítani. 

A kéthetes leállást követően hétfőn újraindították a gyártást a legtöbb üzemben, ez idő alatt a munkások otthon voltak, fizetésüknek a 80 százalékát kapták meg. Christian Schenk, a Škoda Auto elnökségi tagja a hétfői sajtótájékoztatón elmondta, hogy a járműveik iránti állandó kereslet és nagyszámú megrendelés ellenére kénytelenek korlátozni a gyártást.

Az autógyártó meglátásai szerint az alkatrészhiány miatt idén 250 ezerrel kevesebb járművet tud legyártani. Az év első kilenc hónapjában a cseh gyártótól 700 700 autó került a piacra, ami nem egész 3 százalékkal kevesebb az előző évhez képest.

Ennek ellenére ebben az időszakban 469 millió euróról 900 millióra tudta növelni üzemi nyereségét – ennek oka az árfolyamok, illetve az értékkülönbözetek kedvező alakulása volt. Martin Jahn az eladási részlegtől elmondta, hogy továbbra is nagy a kereslet az autóik iránt, de sok befejezetlen modelljük van raktáron, és várniuk kell, amíg a helyzet javul a piacon – meglátásaik szerint ez 2022 második felében következhet be.


(hnonline.sk)