Késnek a vonatok Dunaszerdahely és Pozsony között, mert valaki a vészfékkel szórakozott!

2020. december 12. - 10:27 | Régió

A RegioJet tájékoztatott a Facebookon arról, hogy az egyik járatukon valaki behúzta a vészféket, ezért jelentős késésekkel kell számolni Dunaszerdahely és Pozsony között.

Késnek a vonatok Dunaszerdahely és Pozsony között, mert valaki a vészfékkel szórakozott!
Fotó: Paraméter

"Az egyik utas vélhetően azt gondolta, most vagy soha, és működésünk utolsó napján ezen a vonalon kipróbálta, milyen behúzni vészféket az egyik vonaton" - árulta el a társaság a Facebookon.

Közlésük szerint a vonat a síneken vesztegel, ennek eredménye pedig, hogy számos délelőtti járatukon késésekkel kell számolni, míg több járatot törölnek, illetve töröltek.

A 7.50-kor Dunaszerdahelyről Pozsonyba indult vonat mintegy egyórás késéssel, 10 óra környékén ért be a pozsonyi főállomásra.

A 8.50-es dunaszerdahelyi járat pedig körülbelül 20 percet késett, mire beért. Pozsony-Újvárosnál vesztegelt.

A 9.05-kor Pozsonyból induló 4315-ös járatukat törölték, míg hasonló sorsra jut(ott) a 4320-as, Dunaszerdahelyről 9.50-kor induló vonat is, noha ez utóbbi esetben a Cp.sk portálon azt láthatjuk, hogy egyelőre halad előre.

Kapcsolódó cikk:
Vasárnaptól új vasúttársaság szállítja az embereket Pozsony és Komárom között – mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat

(parameter)