Két gyereket ütött el egy tehervonat Németországban, az egyikük a helyszínen életét vesztette

A gyereknek, akit csütörtök este ütött el egy tehervonat Észak-Németországban, nagyon súlyos az állapota, éppen az életéért küzd a kórházban - ezt Herbert Reul, Észak-Rajna-Vesztfália belügyminisztere nyilatkozta a helyi sajtónak. Egy másik gyermek a helyszínen életét vesztette.

Két gyereket ütött el egy tehervonat Németországban, az egyikük a helyszínen életét vesztette
Fotó: TASR/AP

Az eset csütörtök délután hat óra körül történt Recklinghausen városában. A tragédia pontos körülményei egyelőre tisztázatlanok. A sajtó szerint a tehervonat több embert is elkapott, akiket több 100 méteren keresztül vitt magával.

A helyszínre 35 mentő- és tűzoltóegység érkezett ki. További áldozatokról nem érkezett hír. 

A belügyminiszter szerint helyi fiúkról van szó, az áldozat 10 éves volt, a kórházban kezelt fiú pedig kilenc.

A rendőrség a vasútállomást és a környező utcákat is lezárta.


(TASR)