Két író közös gördülése

2018. szeptember 23. - 19:12 | Kultúra

Bíró Szabolcs és Benyák Zoltán, két író, akik elsősorban barátok és csak másodsorban munkatársak. Közös könyvbemutatókkal, rendhagyó irodalomórákkal járják a városokat, falvakat, eleget téve a meghívásoknak, hogy munkásságukról, az írásról és könyveikről beszéljenek.

Két író közös gördülése
Benyák Zoltán (az előtérben) és Bíró Szabolcs a dunaszerdahelyi találkozón

A „Közös őszi gördülés” elnevezésű íróturné az utóbbi két hétben három csallóközi állomáson is lezajlott. Elsőként szeptember 14-én, péntek este Bősön, ahova a Camino könyvesház meghívására érkeztek. Ezt az egy estét még simán abszolválták, ám a következő hétvége kicsit sűrűbb volt számukra.

Múlt pénteken este a somorjai Mozi klubban tartottak rendhagyó irodalomórát a közönségnek, másnap este pedig a dunaszerdahelyi NFG klubban tették tiszteletüket. A kislétszámú érdeklődés ellenére mindkét esetben családias hangulata volt a beszélgetésnek, s mindkét helyszínen levetítésre került az Irodalom, rakendról című kisfilm, ami Szabolcs és Zoltán tavalyi közös könyvbemutató-turnéjáról szól.

A dunaszerdahelyi esten a Benyák-Bíró páros a közönségnek elmondta, miért döntöttek a közös turnézás mellett, annak ellenére, hogy két merőben különböző stílust képviselnek. Míg Szabolcs a történelmi regények írásába vágta a fejszéjét, addig Zoltán könyveit inkább a mágikus realizmus jegyei jellemzik.

A legutóbbi, somorjai és a dunaszerdahelyi estről is készült egy rövid videó, amit Szabolcs vágott össze.

S annak ellenére, hogy családias körben zajlottak az estek, minden esetben dedikálással értek véget.

(alsa)