Két személyautó és egy motor ütközött, öten megsérültek

Négyen könnyebben, egyvalaki súlyosan megsérült abban a balesetben, amely csütörtök délután történt a Rimaszombatot Osgyánnal (Ožďany) összekötő főúton.

Két személyautó és egy motoros szaladt egymásba. Utóbbi már nem tudott lefékezni, és belehajtott az előzetesen összeütközött járművekbe, majd átrepült rajtuk.

Katarína Načiniaková, a Falck cég szóvivője elmondta: a helyszínre három mentőegység érkezett. Tájékoztatása szerint a balesetben öten sérültek meg, az egyik autó sofőrje súlyosan, őt a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk. A sérültet a helyszínen ellátták, majd gyorsmentővel a rimaszombati kórházba szállították őt a többi sebesülttel együtt.

A Tűzoltó- és Mentőszolgálat (HaZZ) tájékoztatása szerint a helyszínen hat tűzoltó két műszaki egységgel vett részt a mentésben. Az 1/16 jelzésű utat a baleset miatt lezárták.

TASR