Kevesebb közlekedési baleset volt tavaly, mégis többen vesztették életüket a közutakon

A statisztikákból az is kiderül, hogy a hét mely napja bizonyult a legbiztonságosabbnak, és melyek voltak a legveszélyesebbek a közúti balesetek szempontjából.

Kevesebb közlekedési baleset volt tavaly, mégis többen vesztették életüket a közutakon
Fotó: TASR - illusztráció

2019-ben országszerte összesen 245-en vesztették életüket Szlovákia közútjain, ami több, mint tavalyelőtt, közúti balesetekből viszont kevesebb volt. A tavalyi évre vonatkozó rendőrségi statisztikákról Róbert Bozalka rendőrfőkapitány-helyettes tájékoztatott csütörtökön.

„Európán belül azon országok közé tartozunk, amelyekben az egyik legkisebb a halálos kimenetelű közúti balesetek száma“ – jelentette ki a sajtótájékoztatón Milan Lučanský országos rendőrfőkapitány, majd pontosította, hogy a visegrádi országok között is átlagosan nálunk történt a legkevesebb halálos baleset.


Fotó: TASR

A rendőrségi adatok szerint a balesetek megközelítőleg felét a sofőr kötelezettségeinek elmulasztása okozta, ilyen például a vezetés közbeni telefonálás. Sebességtúllépés okozta a közúti balesetek 12 százalékát, harmadik helyen pedig az útkereszteződésekben történő szabályszegés áll.

Tavaly a legtöbb halálos kimenetelű közúti baleset Kassa megyében, míg a legkevesebb Pozsony megyében történt. A 2019-es év legsúlyosabb közúti balesete a novemberi, Nyitra mellett történt autóbuszbaleset volt, amelynek során 12 ember vesztette életét.

A statisztikai adatokból az is kiderül, hogy tavaly a csütörtöki és a pénteki nap volt a legveszélyesebb, ekkor történt ugyanis a legtöbb halálos baleset, míg legbiztonságosabbnak a kedd bizonyult.

Tavaly több gyalogost gázoltak el Szlovákiában, mint az előző évben, dacára a rendőrség folyamatos felvilágosító kampányának, amely idén is folytatódik. A rendőrség a legveszélyesebb útszakaszokra és a sofőrök alkoholfogyasztásának ellenőrzésére fog koncentrálni idén, és alkalmazni fogja az objektív felelősség elvét.


(TASR)